Egy vitiligós nő, aki évekig elrejtette a bőrét, végre ráébredt saját szépségére, és ma már büszkén megmutatja valódi önmagát. Többek között a szintén vitiligós Winnie Harlow szupermodell is inspirációt jelentett a számára.
A vitiligo a bőr tartós, pigmenthiányos foltokkal járó rendellenessége, ami pigmenttermelő melanociták működésének kiesése miatt alakul ki.
Amikor a pennsylvaniai Tiffany Taylor bőrén megjelentek az első fehér foltok, 14 éves korában, sminkkel fedte el azokat. Később, ahogy a foltok egyre kiterjedtebbek lettek, még több sminket használt, és olyan ruhákat kezdett viselni, amik a lehető legtöbbet eltakarták a testéből.
A megjelenése miatt érzett szorongása élete minden területére rányomta a bélyegét. Tiffany évekig önbizalomhiánnyal és önértékelési zavarokkal küzdött.
„Eszembe sem jutott, hogy így kellene elfogadnom magamat – szégyelltem magamat, amiért ennyire szemmel láthatóan más voltam – ez mindig valami olyasmi volt, amit megpróbáltam elrejteni.” – mondta a lány.
Tiffany mindig úgy gondolta, hogy nem elég vonzó, és félt megmutatni smink nélküli külsejét bárkinek is, mert attól tartott, elutasítják majd. 2012-ben mutatott magáról egy smink nélküli képet egy férfi barátjának, hogy tanácsot kérjen tőle abban, hogy mutassa meg magát egy férfinak, akivel randizik. De a barátja reakciója negatív volt, és ez a pillanat sokáig megragadt a lány emlékezetében.
Aztán néhány évvel ezelőtt mégis nagy lépésre szánta el magát. 2017 december 20-án ment először smink nélkül dolgozni, és azóta egyáltalán nem rejtegeti a bőrét, sőt, még egy fotósorozat is készült róla.
Azóta pedig a szerelem is rátalált. Megismerkedett Randolphe Jacques-kal, akit lenyűgözött a lány szépsége. Kapcsolatuk csodálatosan alakult, és ez csak tovább növelte Tiffany önbizalmát.
Tavaly eljegyezték egymást, az idén pedig össze is házasodtak. Tiffany gyönyörűen festett az esküvőjük napján, és már eszébe sem jutott elrejteni a fehér foltokat. Az esküvői fotókon büszkén mutatta meg valódi bőrét a világnak, hiszen mára már teljesen elfogadta önmagát.
Fotók: Tiffany Taylor/Instagram