Harsányi Levente nemrég szakított szerelmével, Obersovszky Larával, akivel már az esküvőt tervezték. A műsorvezető most a Storynak mesélt a fájdalmas elválásról.
„A vége felé már voltak jelek, persze… Az én oldalamról nem volt baj, de meglehet, Lara egy idő után nem azt kapta, amit szeretett volna. Ő jobban szorgalmazta az esküvőt, és hogy a kétlaki életünk helyett legyen egy közös otthonunk. Talán azt hitte, én nem gondolom ennyire komolyan. De én már 746 éves vagyok, nekem pont ráért volna, ha három év múlva házasodunk vagy költözünk össze. Én mondtam neki, hogy szeretem 2025-ben, és szeretni fogom 2027-ben is” – mondta.
Bár a különválás soha nem könnyű, Harsányi Levente biztos abban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor ez a legjobb megoldás, ezért fölösleges az önmarcangolás.
„Egy percig sem marcangoltam magam a szakításunk miatt. Ő egyik kézzel még tartott, a másikkal már húzott valamit, és ez minden esetben tisztességtelen, szerintem. De leültünk, és korrekt módon megbeszéltünk mindent” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy a szakítás Larának sem volt egyszerű. „Sírva azt mondta, szíve szerint maradna, az esze viszont mást súg neki. Én úgy vagyok vele, ha valaki el akar menni, akkor azt el kell engedni, és el kell temetni magadban.”
Azt is elmondta, hogy rendkívül romantikus alkat, de ez sajnos nem mindig elég, és ilyen esetekben jobb elengedni a szeretett személyt. „Nálam sosincs kategorikus nem, de ebben igen. Ha valaki szakít, akkor nem szabad azt mondani, hogy ’légyszi, ne!’ Mert mi van akkor, ha öt év múlva derül ki, hogy nem volt stabil az érzelem?”
Arra is kitért, hogy Lara úgy tűnik, már továbblépett, és valaki más oldalán talált rá a boldogságra, amit nem volt könnyű feldolgoznia. „Az egy gyomrossal ért fel, amikor ő már egy hónappal később mással volt boldog, de ez egyben megadta a választ is: félreismertem őt, és félreértelmeztem az érzéseit.”
Ennek ellenére egyetlen percig sem bánja az együtt töltött két és fél évet, sőt, hálás a közösen átélt pillanatokért: „De ettől én még két és fél évig tök boldog voltam a kis olasz családunkkal – az ő kislányával és az én két gyermekemmel –, és örülök, hogy megtaláltam életem eddigi le nagyobb szerelmét” – mondta, majd viccesen hozzátette: „Van, akinek ez soha nem sikerül. Pedig mi is lehet ennél fontosabb az életben, a gyerekeken kívül? Maximum az, hogy a Barcelona sok meccset nyerjen!”