Bombaként robbant a hír idén nyáron, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor válnak, mint kiderült, a szakítás oka az énekesnő félrelépése lehetett, a Fricska táncegyüttes egyik táncosával jött össze. Krausz Gábor mindeddig hallgatott a válásával kapcsolatban, most először törte meg a csendet.
Először beszélt válásáról a TV2 sztárséfe, Krausz Gábor a Dancing with the Stars harmadik élő adásában beszélt őszintén arról, hogy hogyan élte meg ezt az időszakot.
„A nyár közepén kiderült, hogy el fogunk válni, amit magam sem hittem volna. Ez mindig egy pofon, főleg ha váratlanul jön, nagyon nehéz feldolgozni azt, hogy ami eddig megszokott volt, az már nincs” – mondta Krausz Gábor, aki úgy érezte romokban az élete.
A séf azt is elmondta, hogy a csöndbe burkolózott és átgondolta, hogy miben hibázott, a családja pedig támogatta őt a nehéz időkben. Rátalált egy új hobbira is, ami a tánc lett neki, ennek köszönhetően az önbizalma is helyreállt.
„Az újrakezdéshez erő kell. Aztán meg kell nyomni az a remote gombot, és újra kell csinálni mindent. Én azt érzem, hogy ez nálam sikeresen le lett zárva” – tette hozzá Krausz Gábor. A séf hozzátette, úgy érzi, ma már túl van a válásán.
Krausz Gábor és Mikes Anna egy fergeteges sambával lepte meg a Dancing with the Stars zsűrijét és nézőit, mindenkit lenyűgöztek produkciójukkal, be is táncolták magukat a következő élő adásba.
„Lendülete, energiája, dinamikája volt, de nekem egy paso energiája volt, én dühöt éreztem benne” – mondta Ördög Nóra a produkció után, a zsűritag úgy érezte, hogy Gáborban van még némi feszültség a válással kapcsolatban.
Nézd vissza Krausz Gábor és Mikes Anna fergeteges sambáját!
Fotó: TV2