Shane Tusup, Hosszú Katinka egykori férje és edzője, kemény szavakkal illette a háromszoros olimpiai bajnok úszónőt, akinek sikerét saját edzésmódszerei és elméleti ötletei nélkül elképzelhetetlennek tartja.
Az amerikai szakember szerint Hosszú elfelejtette, honnan indult, és túlzottan elragadta a hírnév, ami komolyan rányomta a bélyegét kapcsolatukra és a sportoló későbbi eredményeire.
Tusup nemrég ismét a közvélemény figyelmének középpontjába került, amikor az RTL Sztárbox című műsorában a ringben próbált szerencsét, ám Torghelle Sándor súlyos vereséget mért rá. Az amerikai sztáredző most közösségi oldalán szólalt meg és szállt bele egykori feleségébe, Hosszú Katinkába, amelynek küzdelmeiről és sikereiről nyíltan megosztotta a véleményét.
Shane Tusup hangsúlyozta, hogy Hosszú Katinka ugyan egyéni sportolóként ért el kimagasló eredményeket, de az ő szakmai irányítása és edzésterve nélkül ezek a győzelmek nem születhettek volna meg.
„Katinka, való igaz egyéni sportoló voltál, de egyetlen sikeres ember sem ért el semmit egyedül. Tudom, és a tények is bizonyítják, hogy hatalmas hatással voltam és kulcsszerepet játszottam a csapatunk sikerében” – fogalmazott Tusup.
„Egyedül én vagyok az, aki megkérdőjelezhetetlenül felelős az edzésmódszertan kialakításáért. Használhatod a platformodat arra, hogy elismerést szerezz, és azt állítsd, hogy mélyen érted a koncepciót, de az utólagos teljesítményeid a bizonyítékok rá, hogy az üres szavak nem vezetnek eredményre” – fűzte hozzá a magabiztos edző.
„Fájdalmas volt látni, ahogy mindaz, amit felépítettem lángba borult és egyetlen dolog maradt meg: egy nagy száj” – kritizálta élesen Tusup egykori feleségét.
„Évekig hallgattam a csapatunk iránti tiszteletből. Teljes mértékben hiszem, és nyíltan kijelentem, hogy nélküled nem lettem volna képes ilyen eredményeket elérni, de ugyanez igaz rád is. Az én ötleteim és elmém nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg. Hatalmas csalódást kelt, hogy a siker a fejedbe szállt. Elfelejtetted, honnan jöttél” – írta Tusup közösségi oldalán, majd hozzátette, azok akik segítették megvalósítani az álmát, már nem részesei az életének.
Shane Tusup követői közül sokan egyetértettek a sztáredzővel, több százan fejtették ki véleményüket.
„Mint mindennek, ennek az éremnek is két oldala van. Van igazság a leírtakban, de profi sportolóknál nagyon számít az életkor és Katinka sem tudott már olyan teljesítményt leadni, mint korábban. Ami biztos, hogy sportban a világ csúcsán voltatok és öröm volt látni az eredményeket. A többi pedig nem tartozik a közönségre.”
„Teljesen igazad van Shane! Végre kimondtad. Katinka nélküled már nem sokra jutott.”
„Teljes mértékben egyet értek. Egymás munkája, módszere és kitartása nélkül nem lettetek volna ilyen sikeresek.”
„Mindkettőtöknek már más a prioritàs, ketten törtetek a csúcsra és ketten zuhantatok le. Inkàbb emlékezzetek rá milyen szép teljesítmény volt. De ami elmúlt az elmúlt. Családotok lett, ez egy másik korszak.”
„Kedves Shane. Én nem kedvellek, mert szerintem egy kicsit túl tolod. Remélem érthető ez. De ahhoz kétség nem fér hozzá, hogy Te és Katinka szenzációs páros voltatok együtt, öröm volt nézni az eredményeket. De! Lehet valaki nagyon jó edző, de ha nincs meg az alapanyag, akkor nem lesz eredmény. De ugyanez igaz a másik oldalra is, ha jó az alapanyag, de nincs meg a megfelelő „szobrász”, akkor elvész a lehetőség valami nagyra. Ti ott együtt nagyon nagyon jól csináltátok, de valjuk be, egymás nélkül nem tudjátok még a felét sem összehozni.”