Alig lehet ráismerni a mostani Szíj Melindára: megújult a külseje és ragyog a boldogságtól. A hajdani kék szvetter, amitől régebb nem nagyon akart megválni, mostanra már a múlté.

Vége a zárkózottságnak: kihúzott derékkal, mosolyogva és csillogó szemekkel áll a kamerák elé. Az énekesnőt megtalálta a szerelem. És bár munkanélküli, elmondása szerint a párja és a hite segítette abban, hogy mikrofont ragadjon és fellépéseket vállaljon. Tele van önbizalommal és csodálatosnak látja a világot.
Szíj Melindától 20 év után vált meg munkaadója, de az énekesnő sikeresen állt fel a kezdeti nehézségekből, legyőzte a kudarcérzését. Ebben nagy segítségére volt párja Attila is. A Megasztár 5. után egy kis időre abbahagyta az éneklést, hogy munkáját becsületesen tudja végezni, mostanra pedig munkanélküli lett, de boldog, reményteli és újra énekel.
„Amikor elküldtek a munkahelyemről, rájöttem, hogy az én sorsom az éneklés” – mondta Szíj Melinda.
A rajongóból lett párja, mindig is bízott benne és arra ösztökélte, hogy ne hagyja abba az éneklést, hiszen ez az ő útja. Az énekesnő a karrier miatt egy kicsit a külsején is hajlandó volt változtatni, bár nem szeretné teljesen megtagadni önmagát. Párja azt a biztonságot és szerelmet adja neki, melyben eddig sosem volt része.
„Ha semmim nem lenne a világon, csak a szerelmem, akkor is én lennék a leggazdagabb a világon” – nyilatkozta az énekesnő.