Egy eltitkolt származás, egy Auschwitzban elveszített felmenő, az 1956-os forradalom borzalmai és egy megkínzott nagymama története rajzolódott ki Tóth Ildikó családi múltjából. Az üzletasszony a Dombóvári Vanda vezette Csak Szabadon podcastban beszélt arról, miért kísérte több nemzedéken át a féltés a család nőtagjainak életét.
Tóth Ildikó sokáig csak azt érzékelte, hogy édesanyja és nagymamája szinte mindentől óvni próbálja a szeretteit. A féltés a hétköznapi döntésektől egészen a nyilvános szereplésig jelen volt.
„A családunkban mindig is ott volt a féltés, amit nagyon sokáig nem értettünk, hogy miért. Az édesanyám nagyon féltett még a közéleti szerepléstől is. És emlékszem, hogy a nagymamám is mindenkit mindig féltett” – idézte fel.
A nagymama halála után derült ki a családi titok
A történet gyökerei a második világháborúig vezetnek vissza. Tóth Ildikó csak nagymamája halála után tudta meg, hogy egyik felmenőjük zsidó származású volt. A nagymama azért kerülhette el a zsidóüldözést, mert édesapjának neve nem szerepelt az anyakönyvben, édesanyja pedig lányanyaként nevelte fel.
A család tudomása szerint az eltitkolt felmenő Auschwitzban halt meg. A történetről hosszú évtizedeken át nem beszéltek, a hozzá kapcsolódó félelem mégis tovább élhetett a következő generációkban.
„Ezt a félelmet gyakorlatilag végigörökítette a családba, és az én nagymamám mindenkit, minden családtagot mindenkitől féltett, hiszen valószínűleg őt is ugyanígy féltette az ő anyukája” – fogalmazott az üzletasszony.
Az Andrássy út 60. újabb súlyos traumát hozott
A második világháborút követő évek sem hoztak nyugalmat a családnak. Tóth Ildikó szintén felnőttként értesült arról, hogy nagymamáját a kommunista diktatúra idején elvitték az Andrássy út 60.-ba.
A család nem tudja pontosan, mikor történt a kihallgatás. Annyi maradt fenn, hogy a nőt megkínozták, és elveszítette az egyik szemét.
Az üzletasszony édesanyja 1953-ban született, így még kisgyermek volt az 1956-os forradalom idején. A család az Üllői úton lakott, Budapest egyik olyan részén, ahol fegyveres harcok zajlottak. A háborús múlt, a forradalom és az azt követő megtorlás újabb réteget adott a már meglévő szorongáshoz.
„Ez a féltés és a félelem, ez 100 évet átölelt tulajdonképpen. És én ezt szeretném megtörni, és úgy érzem, hogy meg is törtem” – mondta Tóth Ildikó.
Még a közösségi médiában leírt véleményektől is féltette
Az örökölt óvatosság a rendszerváltás után sem tűnt el. Édesanyja akkor is aggódott érte, amikor Tóth Ildikó valamelyik közösségi felületen mondta el a véleményét. Ilyenkor felhívta, és arra kérte, törölje a bejegyzést, nehogy baja essen.
Az üzletasszony szerint ez nem egyszerű anyai aggodalom volt. A családban megélt történelmi tapasztalatok nyoma maradhatott fenn abban az ösztönös félelemben, hogy a nyilvános kiállás veszélyt hozhat az emberre.
„Letehetőek és le is kell tenni, nem szabad tovább örökíteni” – jelentette ki.
Először a család történetét kell megismerni
A podcastban részt vett Dr. Agócs Gabriella pszichiáter és családállító is. Családállítási megközelítésből arról beszélt, hogy a nemzedékeken át ismétlődő szorongások forrását akkor is nehéz felismerni, ha a leszármazott már nem ismeri a konkrét történetet.
Ilyenkor az ember sokszor csak a testi érzéseket, a megmagyarázhatatlan félelmet vagy a visszatérő élethelyzeteket tapasztalja. A felismerés ott kezdődhet, amikor észreveszi: ugyanaz a reakció korábban az édesanyjánál, a nagymamájánál vagy még régebbi felmenőinél is jelen volt.
Tóth Ildikó szerint a családi traumák megismerése az első lépés, ezt követheti a feldolgozás szakemberrel vagy más, személyesen megfelelő módszerrel.
Édesanyja hozzáállásában is változást érzékelt. A beszélgetés előtti napon az asszony arról írt neki, hogy barátnői büszkék lánya bátorságára. Tóth Ildikó ekkor érezte először, hogy édesanyja talán már nem fogja többé rémülten felhívni azért, mert nyilvánosan elmondta a véleményét.
