Val Kilmer különös módon tudatta a világgal torokrák-diagnózisát, jóval azelőtt, hogy hangját elvesztette volna és több orvosi beavatkozáson is átesett. A legendás amerikai színész 2025. április 1-jén, 65 éves korában hunyt el, halálhírét lánya erősítette meg a New York Times számára.
A színész évekig küzdött a betegséggel, végül tüdőgyulladás következtében veszítette életét. Val Kilmer olyan ikonikus filmekben játszott, mint a Batman Forever, The Doors és a Top Gun.
Utolsó filmszerepében, a Top Gun: Maverick folytatásban tűnt fel újra Iceman karaktereként, ahol hangját mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálták, mivel egy korábbi légcsőműtét után már nem tudott beszélni. A színész csak azért szerepelt az új Top Gunban, mert Tom Cruise kifejezetten ragaszkodott, hogy egykori kollégája is benne legyen a filmben.

Kilmer mélyen meghatódott, amikor először hallotta újragenerált hangját. A betegség első tünetei 2014-ben jelentkeztek nála, amikor egy csomót észlelt a torkában, majd egyik éjjel vérző torokkal ébredt, ami azonnali orvosi ellátást igényelt.
Rákdiagnózisa azonban nem az ő bejelentése révén került nyilvánosságra. Michael Douglas 2016-ban, Kilmer beleegyezése nélkül fedte fel a hírt, miszerint a színész súlyos betegséggel küzd.
Kilmer állítólag egész életében a keresztény tudomány híve volt, akárcsak szülei, ezért spirituális okokból kezdetben vonakodott segítséget kérni. Végül gyermekei, Jack és Mercedes győzték meg arról, hogy fogadja el az orvosi kezelést.
A diagnózist követően kemoterápián, sugárkezelésen és több műtéten is átesett. Végül 2017-ben döntött úgy, hogy nyilvánosan is megszólal, méghozzá a Reddit „Kérdezz bármit” rovatában.

Egy rajongó így kérdezte: „Nemrég Michael Douglas azt állította, hogy halálos rákod van. Mi volt a történet e mögött?”
„Valószínűleg segíteni akart nekem, mert a sajtó valószínűleg megkérdezte, hogy hol vagyok mostanában, és valóban meggyógyultam a rákból, de a nyelvem még mindig duzzadt, bár [sic] folyamatosan gyógyul. Mivel még nem a normális énemnek hangzom, az emberek azt hiszik, hogy talán még mindig nem vagyok teljesen egészséges” – válaszolt a színész.
A beszélgetés során a színész mesélt filmes munkáiról, kollégáiról és arról is, hogy mennyire csodálta Mark Twaint. Tiszteletére egyszemélyes előadást is készített Citizen Twain címmel.
Kilmer életét és küzdelmét részletesen bemutatta a 2020-ban megjelent I’m Your Huckleberry című memoárja, valamint a Val című Amazon Prime-dokumentumfilm is. A film, amelyet fia, Jack Kilmer narrált, mély betekintést nyújtott a színész életének legsötétebb időszakaiba és kreatív folyamataiba. Több száz órányi archív felvétel segítségével mutatták be azokat a filmforgatásokat és élethelyzeteket, amelyeket Kilmer dokumentált az évek során.
„Nyilvánvalóan sokkal rosszabbul hangzom, mint ahogyan érzem magam. Nem tudok úgy beszélni, hogy ne tömjem be ezt a lyukat [szerk. megj. a torkában]. Választani kell, hogy lélegezni vagy enni akarok. Ez egy olyan akadály, ami nagyon is jelen van, bárki is lát engem” – fogalmazott a színész a dokumentumfilmben.
Utolsó filmszerepléséről a Top Gun: Maverick kapcsán Tom Cruise így emlékezett vissza 2023-ban Jimmy Kimmel műsorában:
„Csak azt akarom mondani, hogy ez elég érzelmes volt. Évtizedek óta ismerem Val-t, és hogy visszajött és eljátszotta ezt a karaktert… ő egy olyan erős színész, hogy azonnal újra azzá a karakterré vált” – mondta Cruise.