Olivérnek (32) szavaztak bizalmat a ValóVilág nézői, így Kristóffal (29) szemben ő költözhetett vissza a villába a vasárnapi párbaj után. Olivér ugyan nagyon örült a győzelemnek, ám annak arányával elégedetlen volt, hiszen alig 54:46 százalék arányban maradhatott a villában.
– Ami az egómat illeti, be kell vallanom, nem örülök, hogy csak ilyen szoros versenyben tudtam nyerni, azt hittem, sokkal jobb leszek. De ez segített felismerni azt, hogy ha most visszamegyek, kicsit vissza kell vennem – mondta, mielőtt visszament volna a többiek közé.
A lakók néma csendben várták, hogy ki rejtőzik az ajtó mögött. A többség ugyan az előzetes szavazás alkalmával Olit várta vissza, de öten szívesebben látták volna Kristófot maguk között. Legfőképpen a felesége, Gina (29), aki a párbaj előtt folyamatosan azt mondogatta: ha szerelme kiesik a játékból, ő egyetlen pillanatig sem marad tovább.
Forrás: blikk.hu