Magabiztos fölénnyel nyerte a Való Világ 4. eddigi legjobban várt párbaját Alekosz, így ő költözhetett vissza a villába. Ellenfele, Zsófi számára azonban véget ért a játék, a naiva hazament családjához Budaörsre.
A villában most már csak tízen vannak versenyben a főnyereményért.
– Büszkék vagyunk arra, amit eddig elért. Szürke kisegérnek állították be a műsorban, pedig a néhány perces bejátszásokból nehéz megítélni, milyen valójában egy ember – mondta Szabó Annabella, Zsófi húga még az eredményhirdetés előtt.
Zsófi gyerekkora óta rajongott a Való Világért, a korábbi sorozatokba is jelentkezett volna, ám akkor még nem volt nagykorú.
– Az rögtön látszott, hogy Alekosszal bajok lesznek, mert a testvérem nem bírja, ha rámásznak – magyarázta a húg.
Zsófi fogadására babonából nem készültek, de érezték, hogy Alekosz az erősebb játékos. A biztonsági őr szülei nem ittak előre a medve bőrére, aggódva várták az eredményhirdetést. Megkönnyebbüléssel vették tudomásul: a fiuk marad a villában.
Alekosz nagy szerelme, Tünde nem jött el a stúdióba, kerüli a rivaldafényt. A lány azonban éjszaka is szavazott Alekoszra.
– Sőt a villába is küldött már rejtett üzenetet Alekosznak – mondta el a villa szívtiprójának édesapja.
Forrás: Blikk.hu