Manapság sajnos már az alvászavar népbetegségként kezelendő, hiszen az a környezet, ahol az emberek élnek, a technológia fejlődésével annyira megváltozott, hogy már nem a napszakoknak megfelelően áll össze egy napunk, hanem a villanyáramnak köszönhetően éjszaka is talpon lehetünk, nem kell lefeküdni, ha lemegy a nap.

Ha már odáig fajultak a dolgok, hogy sokszor nehezen tudunk elaludni, akkor íme pár tipp, hogy ez megváltozzon.
Mikor fáradtak vagyunk, feküdjünk le
Ez nagyon egyszerű módja annak, hogy az éjszakát alvással és ne forgolódással töltsük. Akkor bújunk ágyba, ha úgy érezzük, hogy álmosak vagyunk. Ha minden napunk egyformán alakul, akkor kialakul az az idősáv, amikor az álommanó körbejárja a szobát és hamarosan alvásra ösztökél.
Ne igyunk lefekvés előtt
Pár korty alkohol biztosan okoz némi ásítozást, és ha többet iszik az ember, könnyedén kidől, és a rendszeres alkoholfogyasztás rendszertelen alvással is jár, hiszen a szervezetnek időre van szüksége, amíg megtisztítja magát, és méregtelenít. Ez pedig az anyagcsere fokozott működésével jár, így a szervek ilyenkor folyamatosan nagy munkában vannak, a könnyed alvás ezért nem biztosított.
Testedzés
A munka után, ha lehetőség van rá, nem árt egy jó kiadós testmozgás. Nem kell azért nagyon megterhelni a szervezetet, elég pár percnyi séta, vagy kocogás, néhány nyújtógyakorlat. Miután hazaértünk a megemelkedett testhőmérsékletünkkel, jöhet egy gyors zuhany, ezután ellazulva, tisztán és puhán, biztosan könnyedén elalszunk.
Hűs hálószoba
Az a helyiség, ahol alszunk, ajánlott, ha inkább hűvösebb klímával rendelkezik, mint meleggel. Ez azért megfelelő, mert a testünk, mikor lefekvéshez készülődik, pihent állapotban a test belső hőmérséklet csökken, ezért nem ajánlott, ha a szobában nagy a meleg.
Olvassunk
Ha már eléggé nagy problémát jelent az, hogy nem tudunk elaludni, akkor vegyünk kezünkbe minden esete olvasnivalót. Ez elég hatékony módszer, a sorok olvasásával biztosan lassan lekoppan a szemünk. De használhatunk illóolajakat is elalvás előtt, pár csepp nyugtató illat könnyebben elősegítheti az álomba merülést.