A Nagy-Britanniai nők sokkal jobban aggódnak súlyfeleslegükért és jobban félnek az öregedéstől, mint a rák kialakulásának kockázatától, derült ki egy szerdán közzétett kutatásból.
A 1.100 megkérdezett nőből, akiket arról kérdeztek a kutatók, mi aggasztja őket a legjobban, negyede helyezte elsőbbnek a súlyproblémákat, majd csak ezt követte az öregedés, stressz, rák, szívpanaszokat és a terméketlenség problémája.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A 20 és 50 év közötti nők esetében, 50 százalékkal nő az elhízástól való félelem mutatója.
A megkérdezettek csupán 2 százaléka helyezte első helyre a rákbetegségeket. A tanulmányt az interneten végezték, decemberben.
A megkérdezett, 70 év feletti nők 10 százaléka nyilatkozta azt, hogy jobban fél az öregedéstől, mint attól, hogy rákbetegsége lesz, noha az évek előrehaladtával a rákbetegség kialakulásának esélye is sokkal nagyobb.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Sarad Jarvis szerint, a média és a reklámok a felelősek azért, ha a nők gondolkodásában a súlyproblémáktól való félelem merül fel először.