Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Nem is oly rég vált felkapottá az elmélet, mely szerint naponta 2 liter vizet mindenkinek kötelessége elfogyasztani. Gyakorlatilag minden orvos azt javasolja, hogy a 2 liter folyadék bevitele rendben van, de amit e fölött megiszunk, csak plusz teher a veséknek és a testünknek.

A kardiológusok állítják: mindannyian a rossz időpontban szoktunk vizet inni

Most pedig jön a rácáfolás: nem is az a fontos, hogy mennyi vizet iszunk, hanem az, hogy mikor isszuk!

A kardiológusok szerint, a következőképpen kellene eljárnunk, ha helyesen akarunk cselekedni:

1. Minden reggel, rögtön a felkelés után, igyunk meg 2 pohár vizet – ez a mennyiség pontosan elég ahhoz, hogy beindítsa a belső szerveinket.

2. Minden étkezés előtt félórával ajánlott meginni egy pohár vizet. Ez felpörgeti az anyagcserét, és javítja az emésztőszervek működését.

3. Közvetlenül a fürdés, zuhanyzás előtt mindig guríts le egy pohár vizet. Ez segít ellazulni, és csökkenti a vérnyomást.

4. Egy csésze víz, közvetlenül elalvás előtt, nyugtatja az alvást, pihentetőbbé teszi az éjszakát, és lassítja a szívmozgást. Ha ebből napi rutint alakítasz ki, 95%-kal csökkentheted a szívinfarktus kialakulásának veszélyét.

5. A lefekvés előtt elfogyasztott víz csillapítja az éjszaka jelentkező izomgörcsöket.

Igyál citromos vizet, az orvosok ajánlásával. Ennyi okod van rá, hogy megtedd:

1. A citrom tele van C-vitaminnal, ami az egyik legfontosabb antioxidáns. Felveszi a harcot a szabad gyökökkel, óvja a sejteket az öregedéstől, és a rákkal szemben is védettséget nyújt.

2. A C-vitamin csökkenti a szívérrendszeri betegségek kialakulását, mint ahogyan az agyvérzés lehetőségét is minimalizálja. Segít normalizálni a magas vérnyomást – egy nemrégiben lezárt kutatás szerint azok a személyek (főként túlsúlyos, magas vérnyomással rendelkező férfiak), akiknek C-vitamin hiányuk van, sokkal hajlamosabbak az agyvérzésre, mint azok, akiknek a szervezetében elegendő mennyiségű aszkorbinsav van.

3. A citromos vízben lévő C-vitamin megelőzi a ráncok kialakulását. Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint azoknak a személyeknek, akiknek nincs C-vitamin hiányuk, kevésbé ráncos és száraz a bőrük. Ráadásul a citromos víz méregteleníti a bőrszövetet, amitől szebbé és rugalmasabbá válik.

4. Ahhoz, hogy mindig friss legyen a leheleted, étkezések után fogyassz el egy pohár citromos vizet, illetve reggel, éhgyomorra is. A citrom serkenti a nyáltermelődést, amivel megelőzhető a kiszáradt száj, ami egyébként a kellemetlen szagokért is felelős (mivel ilyenkor felhalmozódnak a szájüregben a baktériumok).

5. A citromban lévő sav segít megelőzni a vesekőképződést. Amennyiben naponta megiszol egyetlen pohár vizet, melybe egy citrom levét is belecsavartad, nemcsak egy zamatos italt kapsz (főként ha megbolondítod pár friss bazsalikomlevéllel), hanem egy pohár egészséget is!


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!