Kutatók csoportja bukkant rá a felfedezésre, mely szerint a kisbabák – hat hónapos korukig – már több ezer szó értelmét felismerik. Ennek eredményeképpen, a szakemberek azt tanácsolják a szülőknek, beszéljenek normálisan a kisdedhez, ugyanis így fejleszthetik máris a picik nyelvi képességeit.

A felmérés szerint, jóval azelőtt képesek értelmezni a csecsemők a szavainkat, hogy elkezdenék azokat használni. Ez a megállapítás romba dönti azt a korábban megfogalmazódott víziót, mely szerint a gyerekek 1 éves korukban kezdik felismerni a szavak értelmét.
Eddig azt hitték, a kisbabák csak bizonyos elemeit képesek értelmezni a nyelvünknek, de azt még senki sem bizonyította, hogy a hangokat össze tudják már olyan pici korban kötni az értelmükkel.
Elika Bergelson és Daniel Swingley kutató-pszichológusok ugyanis azt figyelték meg, hogy a kicsiknek sokkal jobb nyelvi megértésük van, mint azt bárki is gondolta volna. Kiderítették, hogy ha a babától többször is megkérdezik a szülők, hogy hol van az alma, a kicsi tekintete az illető tárgy felé irányult.
A kutatást összesen 33 kisbaba „közreműködésével” hajtották végre, akik életkora 6 és 9 hónap közötti volt. A tudósok azt is megfigyelték, hogy ha több tárgy is a szemük elé került, a csecsemők úgyis a helyesre szögezték tekintetüket. Csak miután tudatták kérdezőjükkel, hogy az a helyes válasz, kezdték el kémlelni szemecskéikkel a többi tárgyat. Ebből vált érthetővé a kutatók számára, hogy a babák igenis értették, mit kérdeznek tőlük.
„Ez a kutatás fontos információkkal szolgál a szülőknek. Beszélni kell a kisbabákhoz, hiszen így sokkal fogékonyabbak lesznek a nyelvhasználatra, és hamarabb kialakul bennük a helyes beszélőképesség. Ne várjuk azt, hogy válaszoljanak, hanem csak beszéljünk hozzájuk. Biztosan megértik a mondandónk nagy részét. Minél több szót hallanak, annál fejlettebb elméjük lesz.” – nyilatkozták a kutatók a nagyszerű megállapítás kapcsán.