Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” – Johann Wolfgang von Goethe.

Természetes, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerek ne szenvedjen hiányt semmiben.

De vannak olyan szülők, akik teljes mértékben feláldozzák magukat a gyerekük érdekében. A szakemberek szerint azonban ez nagy hiba, mert így megtörténhet, hogy elveszítik a gyerekeik tiszteletét.

Ne szolgáld ki mindenben a gyerekeidet

A szakértők szerint az a legnagyobb hiba, ha a szülők megalázkodnak a gyerekeik előtt és kiszolgálják minden igényüket. Ha mindent megengedsz nekik, lassan elveszíted a neked kijáró tiszteletet.

Nem normális, ha az életed szülőként csak abból áll, hogy a gyerekeid vágyaira és problémáira koncentrálsz, ahogy az sem, ha mindent megoldasz helyettük. A szakértők szerint az igazán boldog szülő képes arra, hogy időnként kimozduljon otthonról a barátaival, anélkül, hogy bűntudatot érezne amiatt, hogy otthon hagyta a gyerekét.

Ugyanakkor azzal sem teszünk jót, ha folyton azt ismételgetjük a gyereknek, hogy tanulnia kell. Elég, ha egyszer elmagyarázzuk neki. Csak akkor válhat felelősségteljes felnőtté, ha elsajátítjuk ezt a hozzáállást, és elkerülünk bizonyos gyakran elkövetett hibákat:

A gyerekek mindent megkapnak, amit csak akarnak, amikor akarják

Azzal, hogy folyamatosan háttérbe szorítjuk a saját igényeinket, a jövőre nézve csak ártunk a gyereknek. Boldoggá akarjuk tenni a gyerekeinket, de ezzel sajnos, csak a jelen pillanatban tesszük őket boldoggá, hosszú távon csak boldogtalanságot okozunk nekik.

Ha elhanyagoljuk a saját igényeinket, kénytelenek vagyunk stressz hatása alatt helyt állni. Mindeközben azonban a gyerekeink fokozatosan képtelenné válnak rá, hogy akár a legkisebb mértékű stresszel is megbirkózzanak, ami pedig a jövőben hatalmas akadályt jelent majd a számukra.

Gondoljunk csak bele, hányszor látunk követelőző, hisztis gyerekeket a bevásárlóközpontokban, éttermekben, játékboltokban, akik képtelenek elfogadni a nemleges választ, mert a szüleik ahhoz szoktatták őket, hogy mindent azonnal megkaphatnak.

Állandóan szórakoztatjuk őket

Létrehoztunk a gyerekeink számára egy mesterséges világot, amiben nem létezik az unalom. Amint úgy látjuk, hogy a gyereknek nincs mivel foglalkoznia, rohanunk, hogy szórakoztassuk, mert úgy érezzük, ha nem így tennénk, szülői kötelességünket mulasztanánk el.

Közben pedig két, teljesen különböző világban élünk: ők a saját kis világukban, ami csupa játék és szórakozás, mi pedig a munka világában.

Miért ne segítenének a gyerekek a házimunkában? Miért ne pakolnák el maguk után a játékaikat? Ezek egyszerű, repetitív feladatok, amik arra edzik az agyat, hogy az unalmas munka mellett is gondolkodni tudjon. Erre a képességre pedig majd az iskolában is szükségük lesz.

Hagyjuk, hogy a gyerekek irányítsák a világot

Milyen gyakran halljuk ezt a felnőttektől: Mióta hagyjuk, hogy a gyerekek döntsék el, hogy neveljük őket? Nos, ha hagyjuk nekik, hogy folyton az legyen, amit ők akarnak, pontosan ezt tesszük. Ha egy gyerek folyton azt ehet, amit csak akar, nem is enne egyebet, mint sajtos makarónit és érdességeket. Ha tehetné, folyton csak tévét nézne, a tableten játszana, és soha nem feküdne le aludni.

De azzal nem segítünk a gyereknek, ha mindig azt adjuk meg neki, amit akar, nem pedig azt, amire valójában szüksége van. Megfelelő táplálkozás és pihentető alvás nélkül a gyerekek fáradtan, nyűgösen érkeznek az iskolába, és nem tudnak odafigyelni az órán.

Ezzel a módszerrel rossz üzenetet közvetítünk feléjük. Ebből azt tanulják, hogy bármit megtehetnek, amit csak akarnak, és amihez nincs kedvük, azt egyszerűen nem kell megtenniük. Fogalmuk sem lesz arról, mit jelent az, hogy valamit „meg kell tenni”, „el kell végezni”.

Pedig ahhoz, hogy elérjünk bizonyos dolgokat az életben, néha muszáj olyan dolgokkal is foglalkoznunk, amikkel nem akarunk, nem tehetjük folyton csak azt, amihez kedvünk van.

Ha valaki egyetemet akar végezni, annak tanulnia kell, ha pedig focista szeretne lenni, akkor minden nap edzenie kell.

Lehet, hogy a gyerekeink tudják, mit akarnak, de nehezükre esik megtenni azt, ami szükséges, ahhoz, hogy elérjék a kitűzött célt. Így aztán vágyaik beteljesületlenek maradnak, és ettől frusztráltak lesznek.



Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!