Joggal érezhetjük, hogy pengeélen táncolunk, amikor a rákra gondolunk. Ez az alattomos betegség ugyanis nem ismer életkort, és azzal sem törődik, hogy mennyire élünk egészségesen. Gyakorlatilag bármilyen apró, de szokatlan testi tünet mögött megbújhat a kór – azzal sem teszünk jót, hogy állandóan ezen kattogunk. Ugyanakkor fontos, hogyha bármi gyanúsat észlelünk, azonnal járjunk utána! Mert még mindig jobb korán kezelni, mint később megbánni.
Létezik egy tünet, amelyre kevésbé szoktunk odafigyelni. És nem azért, mert elhanyagoljuk az egészségünket, hanem mert könnyen összetéveszthető valami mással, kevésbé veszélyessel. A háttérben azonban akár az egyik leghalálosabb ráktípus is húzódhat. Csak az Egyesült Királyságban évente körülbelül 44 ezer új bélrákos esetet diagnosztizálnak, amelyből közel 17 ezer végződik halállal – a Cancer Research UK statisztikái szerint.
A béltraktus rákos megbetegedésére általában a székelési szokásokban jelentkező változások utalnak. De vannak ennél sokkal „finomabb” tünetek, melyekre érdemes odafigyelni.
Dr. Robin Clark, szakorvos és a Bupa Egészségbiztosító orvos-igazgatója szerint a vérszegénység az egyik ilyen vöröszászló, aminek bár semmi köze nem lenne a rákhoz, utalhat egy belső vérzésre, amelynek hátterét érdemes felkutatni.
„A vérszegénység diagnózisa jelezheti, hogy belső vérzés van, még akkor is, ha nem észleltünk vért a székletünkben” – nyilatkozta az Express.co.uk-nak.
A vérszegénységet egy rutinszerű vérvizsgálattal meg lehet állapítani, amennyiben annak tünetei nyilvánvalóvá válnak. „A szervezetben lévő vashiány miatt fáradtnak érezheti magát” – ismerteti az állapot egyik fő jelét dr. Clark.
A vérszegénység további tünetei lehetnek: a légszomj (rövid lélegzetvételek), heves szívdobogás, sápadt bőr (a tenyerek fehérsége).
Egy másik kevésbé egyértelmű jel a fogyás. Maga a súlyvesztés „kevésbé gyakori, mint néhány másik tünet, de a bélrák megakadályozhatja, hogy a táplálékból minden tápanyagot fel tudjunk szívni. Lehet, hogy nincs kedved enni, ha rosszul érzed magát, felpuffadsz, vagy ha egyszerűen nem érzed magad éhesnek” – magyarázza dr. Clark.
A szakember szerint, a bélrák jelenléte már a kezdetektől fogva észlelhető, amennyiben odafigyelünk a székelési szokásainkra, és az azokban végbemenő változásokra. A legkorábbi jelek ugyanis a WC-ben fedik fel magukat.
„A széklet színének, alakjának és állagának néhány napnál hosszabb ideig tartó változásai fertőzésre, emésztési problémákra vagy komolyabb bajokra, például rákra utalhatnak” – hívja fel a figyelmet az orvos.
„Bár a tartós székrekedés is lehet a bélrák jele, mégis a lazább széklet vagy az, hogy gyakrabban kell vécére menni, sokkal gyakoribb tünet. Egyéb tünetek lehetnek a puffadás, a hasi fájdalom vagy a nyálka a székletben” – magyarázza dr. Clark.
Az orvos azt is kihangsúlyozza, kellemetlen ezekről ilyen formában beszélni, de „a bélműködésre való odafigyelés életmentő lehet! A leggyakoribb dolgok, amelyekre érdemes odafigyelni, a vécézési szokások vagy a székletünk megváltozása. Ha fekete vagy sötétvörös, vagy véres a hasmenésed, sürgősen keresd fel a háziorvosodat” – figyelmeztet dr. Clark.
Hozzátette: „A bélrák az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés, ezért nagyon fontos, hogy ha tüneteket észlelünk, azonnal menjünk orvoshoz. Ha valamit nem érzünk rendben lévőnek, vagy valamilyen megmagyarázhatatlan elváltozást észlelünk, létfontosságú, hogy azonnal forduljunk orvoshoz, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk” – hangsúlyozza a szakember.