Így készíthetsz odahaza növényi szenet!
A következő otthon is összedobható növényi orvosi szén számos egészségügyi rendellenességre, panaszra gyógyírt jelenthet, ezért érdemes kipróbálni.
Előbb lássuk a hozzávalókat!
- olajbogyómag
- szőlőmag
- lenmag
- régi, száraz szőlőhajtás
- zsályagyökér
- vérehulló fecskefű levél és virág
Elkészítés:
Külön-külön egy üstbe égesd, azaz hamvaszd el a olajbogyómagot, a szőlőmagot, a lenmagot. Ha már azok teljesen elszenesedtek, akkor vágd fel apróra az előzőleg megszárított vérehulló fecskefűt és a zsályagyökeret, majd tedd rá egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd be a sütőbe, és addig tarts ott, míg teljesen szénné nem égnek.
A szőlőágat parázs fölött égesd el, majd tárold 24 órán keresztül egy hermetikusan lezárható befőttes üvegben.
A végén, egy tiszta befőttes üvegbe kell minden alapanyagot, egyenlő arányba összekeverni, és kész is. Ebből a keverékből kell beletenni egy pohár almalébe, mézes teába egy kiskanállal, így megelőzhetővé válhatnak a májat érintő betegségek. A jobb hatás érdekében étkezz egészségesen és változatosan, kerülve a zsíros, fűszeres ételeket, az alkoholos italokat, illetve a dohányzást.