A brit dietetikus, Mike Mclness, 2014-ben kiadott, „Mézdiéta” című könyvében kifejezetten ajánlja a méznek az esti órában történő fogyasztását. A könyv két alapproblémát taglal: a mai modern korra jellemző kóros elhízást, melynek oka a túlzott finomított cukor és szénhidrát fogyasztása, valamint a nem megfelelő alvásét.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A méz rendkívül gazdag bioflavonoidokban, szerves savakban, tápanyagokban és másként emészthető, mint a finomított cukor. A lefekvés előtt elfogyasztott kanál méz a Birmingham-i Egyetem tanulmányai szerint, pótolja a máj hiányzó tápanyagait és energiát biztosít az agy számára.
Mike, sport dietetikusként rájött arra, hogy a méz kitűnő módon képes fenntartani a májműködést a fizikai aktivitások során és az ezt követő pihenés ideje alatt is.
Ezt már olvastad? Méz és lenmag keveréke: tisztítja a vastagbelet, az artériákat és növeli az immunitást!
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Szerinte nagyon fontos, hogy lefekvés előtt is töltsük fel a máj készleteit. Ha ugyanis kora este 18:00 vagy 19:00 óra körül vacsorázunk, a máj a lefekvés pillanatában már „üzemanyag” nélkül marad, és így befolyásolja az agy éjszakai működését is. A ránk törő éhségérzetet az agyunk produkálja és nem a gyomrunk, amely igyekszik új energiaforrásokat felkutatni, a működése érdekében.
A méz
A lefekvés előtt elfogyasztott 1-2 kanál méz feltölti a máj glikogén készletét, valamint az agy energiaszintjét, segítve ezáltal a pihentető alvást.
Ezt már olvastad? Méz és kurkuma: hatékony keverék, ami akár a pikkelysömört is gyógyíthatja
A Chicago-i Egyetem tanulmánya szerint, azok a diétázó személyek, akik jól alszanak, több zsírtól képesek megszabadulni az alvás során. Akiknél a pihentető alvás kimaradt, azoknál a kutatók az izomtömeg csökkenését figyelték meg.
Hosszú távon, a méz lefekvés előtti fogyasztása, csökkenti a stresszt, javítja a memóriát és a koncentráció képességét, védelmet nyújt az elme öregedése és az olyan degeneratív betegségek ellen, mint az Alzheimer és a Parkinson.