És igen. Ezt is megértük. Összesen háromezer apró húsfoszlányból laboratóriumi körülmények között „gyúrtak” húspogácsát. Az előállító „főszakács” természetesen egy tudósember, a maastrichti egyetem professzora, Mark Post.
A szakember az Independentnek adott nyilatkozatában arra tért ki, hogy jelenleg a mezőgazdasági termelés hetven százalékát használja ki az emberiség, és ha ez az ütem így folyatódik, akkor a hús hamarosan luxuscikké válik. Ugyanakkor hozzátette, hogy az állatok nem tudják elég hatékonyan átalakítani a növényi tápanyagokat fehérjévé, ezért is lépni kellett.
Az Oxfordi Egyetem dolgozó kutatók azt mondják, hogy a laboratóriumban, mesterségek körülmények között előállított műhúshoz 45 százalékkal kevesebb erőforrást kellett felhasználni és ami a legnagyobb pozitívum, hogy kilencvenkilenc százalékkal kevesebb területet igényel a „termelés”, hiszen nem kell legeltetni, nagy területen nevelni a húsnak valót, ahogy jelenleg az állati etetés zajlik.
Az eredményt üdvözli a Peta állatvédő szervezet is, hiszen annak csak örülni tudnak, ha a mesterséges körülmények között előállított hús következtében kevesebb állatot ölnek meg, így csak üdvözölni tudják a találmány – mondta Ben Williamson, a Peta szóvívője. A műhús előállítási kísérletében a holland kormány nyújtott támogatást, illetve egy névtelen adományozó is hozzájárult a költségekhez.