Az ülő életmód ma már népbetegségnek számít, mivel ez a testhelyzet, amelyben naponta egy egy ember akár 12 órát is tartózkodhat, számtalan súlyos betegség okozója lehet.
Főként 50 év után jelentkezhetnek különböző problémák, amilyen például a szívbetegség, mivel ez az 500 izomból felépülő vérpumpa egy idő után ellustul, és egy idő után nem tudja megfelelően keringetni a vért a szervezetben.
Például ha a belső szervektől érkezik 100 ml vér, a meggyengült szív viszont csak 90 ml-t tud visszakeringetni, a maradék 10 ml vér félő, hogy ödémákat, mélyvénás trombózist, lábfájdalmakat okozhat, amelyek az izmokban keletkeznek, amelyek szintén a mozgáshiány miatt gyengék, sorvadásos tüneteket mutatnak.
Az egyszerű gyakorlat, amellyel mindezt megelőzheted és javíthatod az életminőségedet, a keringésedet, nem más mint a guggolásos térdnyújtás.
Egy stabil pontot meg kell fognod, ha kint vagy a természetben, erre a leginkább egy fa alkalmas, majd indulhat is a térdhajlítás, és a guggolás. Aki nehezen tudja csinálni, az első hetekben csak 15 centiméterre ereszkedjen le, majd fokozatosan kezdje végezni a teljes guggolást, a lényeg, hogy 1-2 hónapon belül ez sikerüljön, és 3 hónap múlva a napi 100 térdnyújtást és guggolást is meg tudja csinálni.
Ez a gyakorlat erősíti az egész szervezetet, izomzatot, a szívet, így elkerülhetővé válik a szívroham, az agyvérzés, a stroke, vagy a magas vérnyomás.
Ha pedig nekiveselkednél, íme itt egy kiváló kihívás: