A méhek által készített egyedi ízű különlegességet az emberek túlnyomó többsége édesítésre használja, előszeretettel tesznek pár kanállal teájukba, süteményekbe. Egyes hírek szerint azonban nem minden méz, amit annak tüntetnek fel, hiszen a Kínából érkező import valójában csak cukrozott szirup, vagy még rosszabb: szennyezett méz.
Ezért a legjobb döntés az, ha helyi termelőktől szerezzük be a szorgos méhek munkájának gyümölcsét, még ha az drágább is. Érezhetően aromája van a méznek, a szezonális allergiás tünetek ellen is nagyon jó hatással van, és ezzel támogatjuk a méhészeket is, akik a kis rovarok tenyésztésével is foglalkoznak, amelyek nélkül nem jönne létre a beporzás, ezért a kertünkből nem igazán lenne, amit leszedjünk.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Csillogó haj
Adjunk egy teáskanálnyi mézet egy negyed liter vízhez, majd kenjük, rakjuk, áztassuk be a hajunkat, amelyet ezután nem kell leöblíteni, hiszen amúgy is hígítva volt a méz. Az eredmény: ragyogó haj.
Arcpakolás
Egy kis mézből és meleg vízből készítsünk masszát a kezünkben, dörzsöljük össze, majd kenjük be az arcunkat. Nagyon jót fog tenni a bőrrel.
Sebtisztítás
A méznek antibakteriális hatása is van, amelyet már az ókor óta használ az emberiség. Csak simán is rákenhetünk pár cseppet az érintett területre, de kötszert is alkalmazhatunk. A kisebb vágásokat, karcolásokat hatékonyan lehet gyógyítani mézzel, még az égési sebek ellen is jó.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Pattanások ellen
Kenjük be egy csepp mézzel a kiütést, mitesszert, pattanást. Hagyjuk rajta félórát, majd vízzel öblítsük le. Ismételjük meg ezt a praktikát a következő napokban. Kitűnő módszer, a begyulladt pattanásokra is.
Fürdővízbe
Ha elfogyott otthon a fürdősónk, vagy a habfürdőnk, mézzel ezt is könnyedén helyettesíthetjük. Tegyünk 3 evőkanál mézet és két evőkanál olívaolajt a vizünkbe. Kellemes érzéssel tölt el, utána illatos és puha lesz tőle bőrünk.
Torokfájás és köhögés ellen
Orvosi kutatások során arra jöttek rá a szakemberek, hogy a méz legalább annyira hatékony a köhögés ellen, mint a hagyományos, kemikáliákat tartalmazó köhögéscsillapító tabletták. Magára is nagyon hatásos, de össze lehet keverni kókuszolajjal és citromlével is.
Idegnyugtató
Az idegnyugtató hatással bíró kamilla- vagy levendulateák mellé, ha mézet használunk édesítőnek, akkor nagy valószínűséggel nem fogjuk elveszteni önuralmunkat, főként, ha reggel a nedűből egy csuporral elfogyasztunk.