Biztos sokan vagytok úgy, hogy annyira megszoktátok, hogy szerettek és szeretnek, hogy lassan elképzelni sem tudjátok az életeteket ezen aprócska kis érzelem nélkül. Sok embernek megadatik a lehetőség, hogy szeressen, de legtöbbjük mégis fél teljesen átadni magát az érzésnek. Miért?
Sokakat szeretnek, de egyesek ezt felületesen, nemtörődöm módra kezelik, és nem merik, nem akarják viszonozni az érzelmeket. És legalább ennyien vannak, akik csak egy pici szeretetre vágynak, de nem kapják meg.
Ha eltöprengsz ezen, felmerül benned a kérdés: mit lőttek el az emberi faj megtervezésében, hogy mindig többet akar a meglévő dolgoknál? Hiszen ritka, aki tiszta szívből örülni és adni tud, a legtöbben ugyanis azzal fecsérelik el az életük nagy részét, hogy az ismeretlenről, az újról álmodoznak.
Próbálj meg elképzelni egy olyan napot, amikor már senki sem szeret, amikor a szüleid már nem érdeklődnek felőled (mert amúgy amikor minden nap megkérdik, mit csinálsz, szemtelennek tartod őket), amikor a párod vagy akár a saját gyermekeid nem mutatják ki azon apró jelek egyikét sem, amelyekkel azt tudatják veled, szeretnek. Képzelj el egy napot a partnered szerelme nélkül, a múlt szerelmeidnek szép emléke nélkül, vagy akár egy jövőbeli szerelem reménye nélkül, és rájössz, mennyire puszta és kietlen lenne az életed! A mindnyájunké!
Nem tudni, mi történt, hogy ide jutottunk: sok esetben a félelem vezérel minket a szeretet helyett. Félve éljük a hétköznapjainkat mindenféle külső tényező miatt: rettegünk a gazdasági krízistől, egy olyan fenyegető csapástól, amelyet egy újság vagy egy siheder talált ki és terjesztett el. Félünk a holnaptól, holott olyan körülmények között élünk, amelyektől vígan boldogok lehetnénk, de a nap legtöbb részében mégis inkább gyűlölködünk, mint szeretünk. És ahelyett, hogy segítenénk azokon, akik tényleg a segítségünkre szorulnak, inkább irigykedünk azokra, akikről azt hisszük, többre vitték nálunk.
Így múlik el az idő, és „túl sok dolgunk van” szeretni. Aztán később, anélkül, hogy beismernénk mások előtt, rájövünk, hogy eltelt a teljes életünk, és hogy azok voltak a legszebb pillanatok, amikor mégis igazán szerettünk!
