KezdőlapÉletmódBryan Johnson 5 évig szedett egy gyógyszert az öregedés ellen, komoly mellékhatásokat...

Bryan Johnson 5 évig szedett egy gyógyszert az öregedés ellen, komoly mellékhatásokat tapasztalt

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Bryan Johnson önjelölt biohacker megosztotta a mellékhatásokat, amelyeket elszenvedett, miután saját bevallása szerint nagy hibát követett el az öregedés lelassítására tett kísérlete során.

Johnson egy hosszadalmas és intenzív kísérleti orvosi programban vesz részt az „öregedés visszafordításának” reményében, amivel saját bevallása szerint alapvetően jó eredményeket ért el. A 40-es évei végén jár, de a kísérletnek köszönhetően a szíve egy 37 évesé, a tüdőkapacitása pedig egy 18 évesé.

Johnson legtöbb, az öregedés visszafordítására irányuló módszere működött ugyan, egy gyógyszerrel azonban alaposan melléfogott, és éppen az ellenkező hatást érte el, mint amit megcélzott.

Erről egy YouTube videóban számolt be, elmondva, hogy 5 évig szedte a rapamicin nevű (más néven szirolimusz) gyógyszert, és végül komoly mellékhatásokat tapasztalt, és az lelassíthatta a fejlődését.

A gyógyszert jellemzően olyan betegségek kezelésére használják, mint a rák vagy a tüdőbetegségek, de egyes kutatások azt is tanulmányozták, hogy hathat az öregedési folyamat lelassítására.

Bryan Johnson
Fotó: Bryan Johnson/X

Johnson a videóban beszámolt a tapasztalt mellékhatásokról, például nehezen gyógyuló sebek jelentek meg a szájában, a vérvizsgálatok koleszterinszint-zavarokat mutattak ki, és a vércukorszintje is megugrott egy kissé.



„Aztán ami talán a legfájdalmasabb volt számomra, hogy megemelkedett a nyugalmi pulzusszámom, ami a legfontosabb biomarker, amit minden egyes nap nyomon követek, mert ez a legmeghatározóbb dolog, ami meghatározza az alvásminőségemet” – magyarázta.

Egy 2009-es tanulmány megállapította, hogy amikor a gyógyszert egereknek adták be, látszólag 14 százalékkal növelte az élettartamot a nőstényeknél és 9 százalékkal a hímeknél.

Egy 2023-as tanulmány pedig arról számolt be, hogy 333 ember közül, akik orvosi felügyelet mellett szedték a gyógyszert, 65,5 százalék úgy vélte, hogy hatékony öregedésgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Ezenkívül 44 százalék szerint a gyógyszer javította az általános egészségi állapotot.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet