Egy idő után eljutunk oda, hogy szinte bármilyen praktikát képesek vagyunk bevetni, hogy elérjük a napi boldogságszintünket, vagy legalábbis azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és ne legyünk szomorúak. Az állandóan lesből támadó feszültségek mindig leselkednek ránk, és azon, hogy kialakítsunk egy stabil burkot magunk körül, bizony dolgozni kell.
Próbálunk meditálni, jógázni, relaxálni, pozitívan gondolkozni, bevonzani a jó dolgokat, és bármit megteszünk, csak, hogy elviselhetővé tegyük ezt a kiszámíthatatlan világot. Sokadik próbálkozásaim között a tegnap a levendula illóolaj csodálatos hatására bukkantam. Eddig is jó barátságban voltam a levendula virággal, imádtam színét és illatát, de azt, hogy „töményen” ilyen jó hatása van, sosem gondoltam volna.
Egy sokadik stresszes és borús nap után hazafele menet, arra gondoltam, hogy jó lenne az eddig közkedvelt fahéjolajat lecserélni valami másra. A sok tíz olaj közül egy mozdulattal a levendulát választottam: és nem bántam meg. Hogy hatása ennyire jó, nem gondoltam volna. Az illatmécsesbe (vagy nevezzük párologtatónak) csepegtetve valami megmagyarázhatatlan könnyedség járta át az addig, igencsak lefáradt mellkasom. Kitisztult az orrom, a tüdőm és a lelkem.
Valamiért mindenkinek megvan a saját illata, ami belopja magát a bőre alá, és megmagyarázhatatlan boldogságot okoz. Az illatok és örömeink is személyreszabottak, mindenki a saját magáét kell megtalálja. Én azt hiszem beletrafáltam.
Az egész megkönnyebült lélek-dolog csúcspontja az volt, amikor este két csepp illóolajat csepegtettem a párnámra elalvás előtt. Az illoolaj-szakirodalom által ígért édes álom pedig igazán nyugodt és pihentetőre sikerült.
