KezdőlapHírekEddig nem látott felvételeket közölt a rendőrség a Hableány kiemeléséről

Eddig nem látott felvételeket közölt a rendőrség a Hableány kiemeléséről

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) huszonhárom munkatársa huszonhat órán át vizsgálta a dunai hajóbalesetben érintett, kedden a vízből kiemelt Hableány szemléjét – közölte a BRFK csütörtökön a honlapján.

A közleményben felidézték, hogy a május 29-én elsüllyedt Hableányt kedden kiemelték és még aznap egy csepeli kikötőbe szállították. Ott a BRFK rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, a katasztrófavédelem munkatársaival, igazságügyi, illetve műszaki és hajózási szakértő bevonásával szemlét tartottak. A huszonhat órán át tartó szemlén a rendőrség részéről négy szakterület (bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó) szakértői vettek részt.

A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök harmincnégy gigabájtnyi videofelvételt, kilenc gigabájtnyi fotót készítettek, rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit – írták.

A szemle alatt egy húsztagú katasztrófavédelmi egység öt köbméternyi gázolajos vizet, két köbméternyi tiszta gázolajat, valamint hét köbméternyi, gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból.



A hajóban nem találtak újabb holttestet. Továbbra is a Duna teljes déli szakaszán, az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a hiányzó három ember keresését.

A BRFK a Hableányt lefoglalta, a csepeliből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol folyamatosan őrzik majd – áll a közleményben.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet