KezdőlapHírekHárom magyar sportoló is megfertőződött a koronavírussal

Három magyar sportoló is megfertőződött a koronavírussal

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Megfertőződött az új típusú koronavírussal két válogatott úszó, Kapás Boglárka és Kozma Dominik.

Az olimpiai bronzérmes Kapás kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.

„Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek” – mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára.

https://www.instagram.com/p/B-H0Zt1DOn2/

Később az M1 aktuális csatornának elárulta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát. Hozzátette, úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Megjegyezte, mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét.

https://www.instagram.com/p/B0iO27aBpCb/

Nem sokkal később Kozma Dominik az M1 aktuális csatornának szintén megerősítette, hogy neki is pozitív lett a második tesztje.

„Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet” – mondta a BVSC világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, aki hozzátette, neki sincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.

Kozma Dominik és Kapás Boglárka után egy másik sportoló is bejelentette, elkapta a koronavírust. Horváth Dávid az Instagramon osztotta meg a hírt követőivel.

https://www.instagram.com/p/B9d7E7lFIa3/

„Sikerült nekem is elkapni a koronavírust. Egyelőre nincs semmi bajom, reméljük így is marad. Mindenki vigyázzon magára.” – írta közösségi oldalán az úszó.

Kapás a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott. Kozma a 2017-es hazai rendezésű vb-n a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként lett harmadik, míg kontinensviadalról négy bronzérme van, köztük egy egyéniben.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet