A szakemberek azt állítják, egy 32 éves férfinak sikerült gondolataival irányítania saját művégtagját! A segédeszközben lévő érzékelők segítették őt a dolgában, amelyek az idegek és izmok impulzusait fogják fel és közvetítik a boka és térd tájékából az agy felé, így a páciens különösebb nehézségek nélkül közlekedhetett a lépcsőn, járt-kelhetett a meredek szakaszokon, mint egykoron, saját lábán.
„Amikor emelkedőn megyek, az egészséges lábammal kell elsőnek lépnem. Ezzel a művégtaggal azonban egyik lábamat a másik után téve akadályok nélkül megmászhatom a lépcsőket.” – nyilatkozta Zac Vawter, aki a jobb lábát egy motorbalesetben veszítette el.
A szakértők szerint Vawter az első páciens, aki képes volt a gondolat erejével irányítani a forradalmi találmánynak minősülő bionikus művégtagot. Levi J. Hargrove, a Chicago-i Center for Bionic Medicine kutatója szerint ugyanis a legújabb generációjú protézisek csupán gombnyomással teszik lehetővé a hajlítást a térdet és a bokát helyettesítő műízületeknél. Vawter esetében mindez intuíció alapján működik – tette hozzá Hargrove.
A tudósok szerint, a bionikus művégtag forradalmiasságát az képezi, hogy intelligens kapcsolatot teremt közötte és viselője között. Holott a bionikus jelzőt szupererőkkel társítják, Hargrove szerint „egy protézisnek nem erősnek, hanem intelligensnek kell lennie”.
Hargrove és társai megalkották a művégtag elektronikus alkotóelemeit, és olyan algoritmus-szoftvert is kifejlesztettek hozzá, amely a páciens bőréhez rögzített elektródák segítségével kapja a jelzést azokból az izmokból és idegekből, amelyek nem sérültek a balesetben. Így válik lehetővé, hogy a segédeszköz mindegy összenő a viselőjével, és úgy viselkedik, akár a valódi láb.
A projektet az amerikai katonaság 8 millió dollárral finanszírozta. Ennek célja, hogy lehetőséget teremtsen a küldetésekben végtagjaikat elveszített fiatal katonáknak teljes életet élni, sőt mi több, visszatérni a szolgálatba.
http://www.youtube.com/watch?v=efN8QPbVHdU