Egy olyan társadalomban, ahol a betáblázott időrend, a karrier, a megélhetés miatti szüntelen robotolás zajlik, nehéz gyereket nevelni úgy, ahogy azt a szülők a nagyanyáink idejében tették.
Amikor gyakorlatilag az egész napunk rámegy a munkánkra, az ingázásra, a háztartási feladatok elvégzésére – mert ezt kényszeríti ki belőlünk az élet, mert a számlák terhe és az életszínvonalunk megtartása egyszerűen nem enged nekünk más kiutat –, kevés minőségi idő marad arra, amit a családunk, a gyermekeink társaságában tölthetünk.
És miként enyhítünk a lelkiismeretünkön amiatt, hogy a csemetéink a bébiszitterek, dadusok, jó esetben a nagyszülők mellett nőnek fel? Hogy kompenzálunk. Ajándékokkal halmozzuk el őket, akaratlanul is megengedünk nekik mindent, „jófejek” akarunk lenni velük bár abban a rövidke időben, amit velük együtt tölthetünk.
Aztán ott van egy másik szempont is: mi, modern szülők, ki akarunk szakadni a büntetés-jutalmazás sémából, mi biztosan nem fogjuk elkövetni azokat a hibákat a gyerekeinkkel szemben, amit a mi szüleink követtek el velünk. Ma már „nem divat” büntetni a gyereket, felelősségre vonni, netán megszidni, sarokba állítani, mert azt tanítja nekünk a világ, hogy ilyen esetben trauma érheti őt, és ki akarna megnyomorítani már zsenge korban egy ártatlan kis lelket?
Csakhogy a valóságban ez nem így működik. A fenti elvek mind dugába dőlnek, ha a dolgok mögé nézünk, és tárgyilagosan kezdjük el szemlélni napjaink gyerektársadalmát – ijesztő, amit látni fogunk! Erre hívja fel a figyelmet David Eberhard, neves svéd pszichiáter. A szakember szerint a mai túlságosan megengedő szülői magatartás szörnyeteggé változtatja a gyerekeket.
Bár a skandináv oktatási rendszer rendkívüli szellemi teljesítményről híres, a pszichiáter szerint a túlságosan elkényeztetett gyermek, akinek túl sokat megengednek a szülei, nagy eséllyel fog kudarcot vallani az életben. Azzal, hogy mindent tálcán kínálnak neki, hogy nem kell semmiért sem különösebben megküzdenie, kitartania, hogy nem éreztetik vele a tetteinek a következményeit, a döntéseinek súlyát, felnőttként teljesen el fog veszni.
„Az elkényeztetett és neveletlen gyerekek korát éljük, és a szülők inkább nem avatkoznak bele a folyamatba. Régen a mi társadalmunk a felnőttek társadalma volt. Voltak bizonyos értékek és egy bizonyos hierarchia. A gyerekeket leszidták, ha nem viselkedtek megfelelően. Ha egy gyerek nem viselkedett jól, bárki odamehetett hozzá, és azt mondhatta, hogy nem szép, ahogy viselkedsz, hagyd abba. Ez a fajta következetesség ma már nem létezik” – nyilatkozta David Eberhard a The Telegraphnak.
„Az engedékeny szülők szörnyek nemzedékét hozzák világra. Nemet mondani a gyereknek nem ugyanaz, mint megütni a gyereket” – hangsúlyozza a szakember, aki azt is megfigyelte, a mai szülők a gyerekeik legjobb barátai szeretnének lenni, de a barátság és a nevelés két különálló fogalom, ami között meg kell húzni a határt.
„A gyereknek nem arra van szüksége, hogy a barátja legyél, hanem arra, hogy a szülője. Nem kell leereszkedned az ő szintjére, nem kell mindig egyetértened vele, nem kell állandóan a kedvében járnod, nem kell kiengednek a kezedből a döntési jogod. Ez teljesen rossz. A gyermeknek igenis szüksége van korlátokra, ellenállásra, fegyelemre és szigorra” – érvel a pszichiáter. Így tanulja meg, mi a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz – hogy milyen valójában az élet, ami előtt áll, és amiben helyt kell állnia akkor is, amikor a szülők már nem foghatják a kezét, amikor csak egyedül magára számíthat.
Az utóbbi évek tapasztalatait nézve azonban, a helyzet egyre siralmasabb. Eberhard arra figyelmeztet, hogy a szociális problémák egyre nagyobb méreteket öltenek, és „a gyermekek elvárásai túl magasak, és az élet túl nehéz számukra. Ezt látjuk a szorongásos zavarokban és az önkárosításban, amelyek száma drámaian megnőtt.” – fogalmaz a szakember.
A lényeg az, hogy „ne kezeljük a gyermekeket porcelánbabaként! Ahhoz, hogy erős személyiségeket neveljünk, a gyerekeket már kiskoruktól kezdve meg kell tanítanunk a problémákkal való megbirkózásra” – hangsúlyozza Eberhard. Azt állítja, „bizonyos dolgokat igenis megkövetelhetünk a gyermekeinktől, és ők ezt ki fogják bírni”. De nem a félelemkeltéssel, netán fenyítéssel kell ezt elérnünk, mert ez valóban kárt okoz a gyermek életében.
„A gyermek nevelésében csak az egyensúly számít” – magyarázza a pszichiáter. Figyeljünk oda a gyermekeinkre, szeressük őket, ragaszkodjunk hozzájuk, de sose feledkezzünk meg arról, hogy ki a felnőtt, javasolja.
„Úgy gondolom, a családnak teljes mértékben demokratikus intézménynek kell lennie. A felnőttek és a gyermekek közötti kapcsolat mindig aszimmetrikus. Ez egy tanár és egy tanuló közötti kapcsolat. Az egyik tanít, a másik hallgat. A szülők jobban fel tudják mérni a helyzetet, mert több tapasztalatuk és tudásuk van, ezért nekik kell meghatározniuk a szabályokat” – érvel a szakember.
Hozzáteszi: „Biztos vagyok benne, hogy minden gyermeket úgy kell nevelni, hogy megfeleljen annak a társadalomnak az értékeinek és normáinak, amelyben él” ahhoz, hogy később egyedül is boldogulni tudjon benne.
