Az alábbi 6 perces videóban csak egy rövid részletet láthatunk a Samsara című dokumentumfilmből. Ha egy igazán ledöbbentő, és szívhez szóló filmre vágyunk, érdemes megnézni az egészet, csupán 99 perc.
A Samsara, vagyis A lét örök körforgása, nem egy hagyományos, megszokott értelemben vett dokumentumfilm. Öt év alatt, a világ 25 országában forgatták. A film készítői, Mark Magidson és Ron Fricke a time-lapes technikát részesítették előnyben, 70 mm-es filmkockákra rögzítették az egyes jeleneteket. Nem egy narratív filmről van szó, nem mesélnek, sőt, nem is beszélnek benne, csupán betekintést nyújtanak a világba. Tényeket közvetítenek, különböző szemszögekből mutatják be a világ szépséges, és kegyetlen történéseit.
A film központi eleme az élet állandó körforgása. Az alábbi részletben egy, a húsiparban készült jelenetet láthatunk, betekintést kaphatunk a nagyipari húsfeldogozás körforgásába. A képkockák az élő állatok világából, a feldolgozóba, az üzletbe, gyorsétterembe, majd az orvosi rendelőbe vezetnek.
A film nem egy szájbarágós, tudományos történetet mutat be, de a konkrét képkockák egymásutánisága sokkal ledöbbentőbb, és hatásosabb, mintha egy tudományos filmet néznénk. A két alkotó a világ legnagyobb titkait tárja elénk, kicsit más szemszögből tálalva. Érdemes megnézni az egész filmet!