A nukleáris erőművek társadalmunk legfélelmetesebb fenevadjai. Az utóbbi 60 évben több teljes vagy részleges főreaktor meghibásodás történt világszerte, de valamennyi közül a legsúlyosabb 1986 április 26-án következett be a Csernobili Atomerőműnél, a mai Ukrajna (akkor még a Szovjetunió) területén.
A katasztrófa után a térség kilakoltatása azonnal megkezdődött, és 1986-tól 2000-ig tartott. A szerencsétlenség alatt több tucat ember, a főreaktor munkásaiként szolgálatban lévő alkalmazott azonnal életét vesztette, a baleset utóhatásai pedig 30 év távlatában is jelentősek.
Ez a tudós idén látogatott el a Csernobili Atomerőmű környékére, és amit ott talált, az lenyűgözte. A történelmünk egyik olyan fejezetével szembesült, mely sosem merül feledésbe. A kihalt település látványa bár békés és nyugodt, és inkább az emberi kéz hiányát bizonyítja, semmint a sugárfertőzés következményeit, mégis ott zizeg a levegőben a láthatatlan, hallhatatlan és kiszimatolhatatlan veszély, mely még ma is gyilkolni képes.
Az omladozó épületek, az üresen kongó színház és a beporosodott óvoda még hűen őrzi az ott élők emlékét: rengeteg tárgy ugyanis ott maradt, hisz a lakosok azzal a tudattal költöztek el, hogy csak hetek kérdése, és visszatérhetnek otthonaikba. Ez azonban sosem következett be.
A sugárral átitatott utcákat, járdákat, épületeket benőtték a fák, a természet ismét bekebelezi azt, ami egykor az övé volt. Ettől a poszt-apokaliptikus látványtól pedig kiráz a hideg, ha belegondolunk, így nézne ki a világunk, ha végleg eltűnne belőle az ember…
