Mindannyian azért vagyunk a világon, hogy élvezzük az élet minden percét. Legyünk boldogak, és minél több szépségélménnyel gazdagodjunk! Nem az a feladatunk, hogy egy életen át elégedetlenek, követelőzőek, és gyűjtögetők legyünk. A lényeg a belső béke elérése!
A 87 éves Ms. Jacobson ágyhozkötött beteg, nagyon legyengült az állapota, senki sem tudja, hogy mennyi ideje lehet még hátra. Az idős hölgy utolsó kívánsága az volt, hogy életében még egyszer lovagolhasson. Persze ez az ő állapotában teljességgel lehetetlen, gondolnánk, de szerencsére vannak olyanok, akik számára nincsenek az életben akadályok.
Ms. Jacobsont tolószékbe ültették, majd elszállították a legközelebbi lovardába, és teljesítették legnagyobb kívánságát. Az idős hölgy régen profi zsoké volt, szinte az egész életét a lovak között töltötte. Hihetetlen élményt jelentett az számára, hogy újra találkozhatott régi barátaival. Kezdetben szinte semmilyen érzelem nem látszott az arcán, úgy tűnt, mintha fel sem fogná, hogy hol is van tulajdonképp. Azonban, amikor egy emelőszerkezet segítségével felfektették egy direkt erre a célra kialakított ágyra, az idős hölgy könnyekbe tőrt ki, majd elégedett mosoly jelent meg az arcán. Ahogy a matracon feküdt, érezhette, a lovak járásának ritmusát. Látszott az arcán, hogy az összes régi emléket felidézte magában. Felejthetetlen pillanatokat élhetett át.
Soha nincs túl késő ahhoz, hogy lehetetlennek tűnő álmainkat valóra váltsuk!
Mevrouw Jacobs is 87 jaar en wil nog een keer paardrijden!
Verborgen Verlangens is een bijzonder project van De Zorggroep en de Groene Kruis Ledenorganisatie, waarbij kleine wensen worden vervuld. www.verborgen-verlangens.nl
© 2016 BEELDWERK.TV – concept en productieKözzétette: BEELDWERK.TV – 2016. szeptember 18.