Jamie Oliver a világ legínycsiklandozóbb ételeit készíti el olyan természetesnek tűnő egyszerűséggel, hogy bárkinek kedve támad utána csinálni. Íme, egy finomság a hideg őszi napokra.
Az alábbi recept kissé le van egyszerűsítve, hogy gyorsan elkészíthessük akár egy rohanós hétköznapon is.
Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 1 kisebb szelet sütőtök, curry, chili, 4 gerezd fokhagyma, egy kisebb karfiol, 1 konzerv csicseriborsó, joghurt, petrezselyemzöld, rizs, 1 citrom, olívaolaj, kurkuma, mustármag, szegfűszeg.
Elkészítés: Két fej apróra vágott vöröshagymát pirítsunk meg olajon, majd adjuk hozzá az apró kockákra vágott hámozatlan sütőtököt. Szórjunk rá egy csipet curryt, és ízlés szerint chilit. Ha valaki nem szereti, ez utóbbit ki is hagyhatjuk. Vágjuk apróra a fokhagymát, a karfiolt, majd azt is keverjük hozzá a többihez. Mikor egy keveset párolódtak, adjunk hozzá a levével együtt egy doboz konzerves csicseriborsót. Fedjük le, és addig pároljuk, míg az összes zöldség megpuhul, majd csavarjuk hozzá egy citrom levét, és keverjünk hozzá három evőkanál joghurtot, és kevés apróra vágott petrezselyemzöldet.
Köretként tálaljunk mellé szegfűszeggel ízesített rizst. Ha egy kicsit több időnk van, alig tíz perc alatt még készíthetünk hozzá egy különleges citromcsatnit.
Egy egész citromot a héjával együtt szeleteljünk vékony darabokra, magozzuk ki, majd egy edényben két-három csepp olívaolajat hevítsünk fel. Szórjunk rá egy kávéskanál mustármagot, és amikor pirulni kezd, dobjuk rá a citromszeleteket. Hintsünk rá egy kevés chilit, kurkumát és petrezselyemzöldet. Kb. öt perc kavargatás után levehetjük a tűzről.
Forrás: Mrs. Lipton Konyhája