KezdőlapReceptekDesszertHázi csoki keksszel és karamelizált dióval

Házi csoki keksszel és karamelizált dióval

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A házi csoki az egyik nagy kedvencünk, imádjuk és éppen ezért bármikor vendégek jönnek szoktam készíteni. A jó benne az, hogy sosem lehet megunni, hiszen rengeteg formában elkészíthető.

hazi-csoki

Most nézzük az egyik legfinomabb változatát.

Hozzávalók:

  • 250 gr tejpor,
  • 100 g vaj,
  • 2 csésze cukor,
  • 1/2 csésze víz,
  • egy teáskanál citromlé,
  • rum,
  • 200 g tejcsokoládé (apróra vágott),
  • egy evőkanál kakaó, keksz, porcukor

Elkészítés:

Nagyon gyorsan elkészíthető, hiszen mindössze húsz perc, míg összerakjuk. Készítsük elő az összes hozzávalót, majd kenjünk ki egy tepsit vajjal. Tegyük oda egy edénybe a cukrot és a vizet melegedni, kis lángon, hagyjuk, hogy egy kicsit a víz elpárologjon, és sűrűsödjön be a cukor, majd adagoljuk hozzá folyamatos kavargatás mellett az apróra vágott csokoládét. Addig kevergessük, míg a csokoládé szétolvad. Majd adjuk hozzá a vajat, a kakaót és a citromlevet és a tejport, és turmixoljuk össze. Kezdjük rétegesen lerakni a tálba, előbb egy adag kekszet, majd öntsünk rá a csokoládé masszából, és ezt ismételjük meg, míg tartanak az összetevők. Tegyük félre, és hagyhatjuk egy éjszakán át állni, míg lehűl és megkeményedik. Ezután karamelizáljunk meg száz gramm cukrot, majd öntsük a csokis massza tetejére, szórjuk meg apróra vágott dióval, és ha kihűlt vághatjuk is szeletekre a finomságot.



Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet