A sárgadinnye szezonja bizony egyszer csak lejár, és lelkes rajongói csak sóhajtozva várják a következő nyarat. Zárjuk üvegbe ezt a kellemes ízt, így télen is hódolhatunk a sárgadinnyének. Készíthetünk belőle lekvárt vagy akár befőttet is, sőt a héját is felhasználhatjuk.

Befőtt, a vendégek kedvence
Ne válasszunk túlságosan érett példányokat, ide megfelelnek a félig beértek is. Hámozzuk meg, magozzuk ki, majd kockázzuk fel. Készítsünk cukros ecetes levet, literenként 10 dkg cukorból, l dl 10 százalékos, ecetből és ízlés szerinti sóból. Mikor a víz elkezd főni, dobjuk bele a dinnyekockákat, de csak pár másodpercig álljanak benne. Majd merjük ki az üvegbe, és tegyük száraz dunsztba.
Ha egzotikusabb befőttet szeretnénk, akkor tegyünk az üvegek aljába egy-egy korty rumot is.
A héjat se dobjuk ki!
A sárgadinnyének a héját is fel tudjuk használni az íz készítéshez. Épp csak a külső kemény részét pucoljuk le, majd a dinnye húsát kikanalazva, a héjat reszeljük le. 1 kg héjhoz tegyünk 50 dkg cukrot, vaníliát, és tegyük fel forrni. Kavargassuk körülbelül egy órát, amíg besűrűsödik, majd tegyük üvegekbe, és állítsuk vízgőzbe.
Tegyük el mézzel
A gyümölcs nagy béta-karotin tartalma miatt télen is jó hatással van szervezetünkre, a méz pedig egyenesen elengedhetetlen tápforrás a hideg hónapokban. Hámozzunk meg egy kiló sárgadinnyét, kockázzuk fel, majd tegyük üvegekbe. Egy fél kiló mézet 2 dl vízzel és 2 citrom kifacsart levével keverjünk össze, majd forraljunk fel. Öntsük a dinnyékre és egy napig tartsuk száraz dunsztban.