Tavasszal ételeink tárháza megsokszorozódik, hiszen sok zöldség jelenik meg a piacon, melyeket megfelelően variálva egészségesebben is táplálkozhatunk. Készítsük el a következő salátás pitét akár ebédre, vacsorára vagy reggelire.
Hozzávalók: kb. 500 gr liszt, friss élesztő, só, kb. 300 ml langyos víz, olaj, 1 fejes saláta, 1 csokor zöldhagyma, 1 csokor zöldkapor
Elkészítés: Tegyük egy tálba a lisztet, vájjunk a közepébe egy kis lyukat, majd tegyük bele a langyos vizet, az élesztőt és a sót. Hagyjuk körülbelül 5 percet állni, majd gyúrjunk belőle egyenletes, puha masszát. Tegyük félre ne túl hűvös helyre, takarjuk le egy konyharuhával, és hagyjuk míg körülbelül kétszeresére dagad.
Közben készítsük el a tölteléket. Szedjük leveleire a salátát, mossuk meg alaposan, a kaprot és a zöldhagymát is, majd vágjuk fel őket jó apróra. Sózzuk meg, adjunk hozzá egy kevés olajat, hagyjuk egy kicsit állni, majd csavarjuk ki a keletkezett vizet.
A tésztából formáljunk kézzel 6-8 darab egyenlő méretű kisebb labdát, majd nyomkodjunk a közepükbe a töltelékből. Majd a gyúródeszkán nyújtsuk ki körülbelül 1 centis vastagságú palacsintákra. Tegyük a forró olajba egy serpenyőbe, és süssük aranybarnára mindkét oldalukat.