A nők valami velük született csodálatos képesség folytán mindig hajlamosak a legegyszerűbb hozzávalókból is finom és mutatós ételeket készíteni. Az alábbi pizza azt hiszen, mindenkinek megmozgatja a fantáziáját. Ajánljuk, nem csak nőknek, nyugodtan elkészítheti a családfő is.
Bár az alaprecept adott, nyugodtan kombinálhatjuk bármivel a hozzávalókat, ízlés szerint. Akár vegetáriánus változatban is készíthetjük. Szükségünk lesz két fagyasztott tésztára, 1 tojásra, sajtra, paradicsomszószra, és sonkára vagy kolbászra. Egy kevés oregánót vagy bazsalikomot is szerezzünk be, hiszen ezek a fűszerek nagyon találnak a pizzához, főleg, ha frissek.
Az egyik fagyasztott tésztát tegyük egy vágódeszkára, és egy éles kés segítségével vágjuk ki kör alakúra. Majd kenjünk meg paradicsomszósszal, szórjuk meg az apróra vágott kolbásszal, vagy sonkával. A vegetáriánusok tehetnek a hús helyett csemegekukoricát, gombát, zöldborsót, paprikát…stb.
Majd szórjunk rá jó sok reszelt sajtot, és tegyük rá a másik, szintén kör alakúra kivágott tészta lapot. A közepébe helyezzünk egy üvegpoharat, és a tésztából vágjunk be vékonyabb szeleteket, a pohárig, majd óvatosan csavarjuk meg mindeniket. Ezután kenjük meg a felvert tojással, és mehet is a sütőbe, míg szépen megpirul a teteje.