Egy kínai folyó partján tíz év leforgása alatt csoda történt: Jia Haixia és Jia Wenqi tízezer fát ültetett el. Ráadásul úgy, hogy az egyik férfi vak, a másiknak pedig hiányzik mindkét keze.
Olvasd el ezt is: Börtön vár a nagymamára, miután két unokája is meghalt, akiket az ő gondjaira bízott a lánya
A két barát teljes mértékben kiegészíti egymást, ugyanis egyikük a szem, a másik pedig a kéz – így teljesek ők. Egyikőjük fogyatékossága miatt nem tudott munkahelyet találni, így kitalálták, hogy egy három hektáros csupasz területre zöld erdőt varázsolnak.
2001-ben találkoztak először, és ekkor határozták el, hogy mindenben segíteni fognak egymásnak az érvényesülés érdekében. Haixia egyik szemére hályog lett, a másik szemét egy munkabaleset során veszítette el, így egyáltalán nem lát. Wenqi pedig hároméves korában egy baleset során mindkét kezét elveszítette.
Az ültetési terv ötletét az adta, hogy Haixia fia egyszer hazament az iskolából, és azt mondta, hogy ő is szeretne narancsot enni akárcsak az osztálytársa.
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
„Ekkor elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy a gyerekem saját narancsot ehessen” – meséli a férfi.
Kezdetben földet akartak bérelni, de mivel annyira szegények voltak, az állam ingyen adta nekik a területet. A két férfi miden reggel hétkor indult, hogy teljesítse küldetését. Pénzük nem volt facsemetére, ezért ők kellett összegyűjtsék a dugványokat. Ez számukra egy nehéz feladat volt, hiszen egyikük vak, a másiknak pedig keze nincsen.
Haixia összegyűjtötte a csemetéket, és kiásta a gödröket, Wenqi pedig a lábát használta hozzá, hogy megöntözze a csemetéket. A munka lassan haladt, de a két férfi kitartó volt, hiszen a jövő nemzedéke számára is ültették a csemetéket. Tíz év alatt 10.000 fát ültettek.