Érdekes időutazásnak lett az áldozata az az olaszországi férfi, akit még 2019-ben, Rómában elütött egy autó. A baleset következtében kómába esett, és amikor magához tért, 1980 március 20-ára csöppent vissza. A 68 éves Luciano D’Adamo elveszítette az elmúlt 39 évének emlékeit. Meg volt győződve róla, hogy 23 éves, csak azt nem értette, akkor miért ilyen öreg?
A férfi felidézte a pillanatot a Corriere della Serra újságírójának, Walter Veltroninak adott élménybeszámolójában: „Amikor a római Santo Spirito kórház sürgősségi orvosa megkérdezte, hogy kit hívjak fel, hogy kapcsolatba lépjek a családommal, azt mondtam neki, hogy hívja fel az anyukámat. Elütött egy autó, amelynek vezetője elmenekült a helyszínről. Elütött és nekicsapódtam egy parkoló autónak. A földön feküdtem, arccal lefelé az aszfalton. Emlékszem, hogy nagyon fáztam, reszkettem, és egy rendőr betakart a kabátjával. Megadtam az orvosnak anyám számát, a 3381270-et. Ő kijavított: 063381270” – részletezte Luciano.
A férfi nem értette, a rendőr miről beszél, az pedig meglepetten méregette D’Adamót. „Elmondtam neki, hogy Luciano D’Adamónak hívnak, és hogy Monte Marióban lakom. Megmondtam neki a születési évemet, 1956-ot. Minden tökéletes volt. Huszonhárom éves voltam, és gyorsan ki akartam jutni a kórházból, nem voltak komolyabb zúzódásaim, csak egy kis zűrzavar a fejemben. Biztosan az ütés miatt lehetett, gondoltam” – folytatta a bizarr történetet a férfi.
A további események azonban teljesen összezavarták Lucianót. Egy hölgy ment be hozzá látogatóba, de nem tudta, ki az. Neki volt egy menyasszonya, akit nemsokára nőül vesz, és aki 19 éves. Aztán egy 30 körüli fiatalember is benézett hozzá, aki „apának” szólította őt. Mégis hogy lehetne ő az apja, mikor 23 éves, és meg sem nősült? D’Adamo akkor kapott sokkot, amikor másnap kiment a fürdőszobába, és meglátta a tükörképét.
„Egy idősebb úr az, nem én vagyok. Ez egy másik személy. Elsikoltom magam, jönnek a nővérek és próbálnak megnyugtatni. Megrémültem, olyan volt, mint egy horrorfilm. Elmagyarázták, hogy ez 2019. De hogyan volt ez lehetséges? Számomra 1980. március 20-a volt. Tökéletesen emlékeztem rá. Befejeztem a műszakomat a Fiumicinónál, ahol dolgoztam, hazafelé tartottam, aztán kimentem, és egy autó elütött a Monte Marionál” – vallotta Luciano.
Ahogy az orvosok bizonygatni próbálták az évszámot, a férfinak rá kellett döbbennie, a baleset közel 40 évnyi emlékét törölte ki.
„Nem tudták megmagyarázni, mi történik velem, azt mondták a hölgynek és a fiúnak, hogy ez el fog múlni, csak sok türelem kell hozzá. De én nem emlékeztem semmire abból a harminckilenc évből. Sem a tényekre, sem a dolgokra, amiket átéltem, sem az emberekre. Mintha nem is éltem volna meg őket. Még mindig 23 éves voltam, semmiképpen sem 60 fölött. Nem ismertem a fickót a tükörben, nem én voltam” – folytatta Luciano.
Azóta eltelt még 5 év, de a férfi emlékei továbbra sem tértek vissza. És ami aggasztja őt, hogy bár a teste lassan 70 éves, a viselkedése is megrekedt 1980-ban. Hármasával szeli a lépcsőfokokat, mint 23 évesen, ami szerinte nem helyes. A hölgy pedig, aki meglátogatta akkor a kórházban, Tina volt, a felesége. Ahogy a szemébe nézett, a tekintetéből felismerte.
„Ő volt az, a 19 éves lány, akit a baleset reggelén meg akartam látogatni. Megmutatta a fotókat az esküvőnkről, és lassan újraépítettem az életemet, a közös életünket. Ami számomra egy ingovány” – vallotta D’Adamo.
A férfi több terápiára is eljárt, a feleségével dossziékat készítettek az évfordulóikról, mérföldköveikről, hogy felébresszék Lucianóban az emlékeket, de néhány bevillanáson kívül nem jutottak előbbre. D’Adamo eddig két alkalommal tapasztalt tiszta emlékképeket, a két fia születéséről.
„Minden részlet visszajött, újra átéltem őket, nem csak emlékeztem rájuk. Az emlékezetem olyan, mint egy zenegép, a hetvenes évek nyaraiból. Beteszel száz eurót, a lemezek pörögnek, pörögnek, pörögnek, amíg meg nem állnak, és csak egy jön le a lemezjátszóra, hogy lejátsszák” – tette hozzá.
Luciano valahogy megbarátkozott az okostelefonok és kütyük létezésével, de azt még mindig nehéz megemésztenie, hogy van egy 30 éves fia, aki idősebb, mint ő volt 1980. március 20-án – az utolsó napon, amire emlékszik. Továbbra is keményen dolgozik azon, hogy beilleszkedjen az aktuális életébe, új kapcsolatokat építsen ki a feleségével, a fiaival és az unokáival.
„Néha azt mondom, szívesen repülnék repülőgépen, de még sosem csináltam. A feleségem erre azt mondja: ‘Miről beszélsz? Együtt mentünk Párizsba’. Én meg azt felelem: ’Te ott voltál, én nem’” – nyilatkozta D’Adamo az olasz sajtónak.
Lucianónak bele kellett törődnie, hogy már nem fiatal. Nem kapott semmilyen kártérítést a baleset miatt, és arról sincs világos elképzelése, hogy pontosan mi történt. A sofőrt, aki elütötte és elmenekült, soha nem találták meg.
„Nem vagyok boldog. Nem is lehetek az. Megtudtam, hogy anyukám meghalt, és már arra sem emlékszem, hogy elmentem-e a temetésére. Az egyik bátyámat – négyen maradtunk – fel sem ismertem” – fűzte hozzá.
