A legtöbb férfiban ott rejlik az a bizonyos gyermeki ártatlanság, hogy azt hiszik, bármilyen hibát jóvá lehet tenni egy kis figyelmességgel – jelen esetben egy romantikus vacsorával és egy feledhetetlen éjszakával. Csakhogy a megbocsájtás művészete nem ennyire egyszerű, főként ha a legszebb közös élmények után azt közlöd a feleségeddel: „Nagy hibát követtem el”…
Egy nő arról számolt be, hogy előző nap, amikor hazatért a munkából, óriási meglepetésben volt része.
„Olyan volt, mintha egy romantikus filmben lennék! A férjem, aki általában visszafogott és nem kedveli a nagyszabású szeretetnyilvánításokat, álomszerűvé varázsolta a nappalit. Az asztalon gyertyák égtek, és a háttérben dallamos zene szólt. Csodálkozva bámultam, hiszen ő nem az a típus, aki ilyen gesztusokat tesz, de nem tudtam nem élvezni” – mesélte a történetét a feleség.
Az este a lehető legjobb módon alakult, az étel, amit a férje készített, ízletes volt. „Gyönyörűen nézett rám, és szélesen elmosolyodott. De a mosolya mintha rejtegetett volna valamit… valamit, amit eddig még nem láttam” – merült fel a nőben a gyanú, hogy itt valami nem stimmel.
Rá is kérdezett, minek ez a sok figyelem, mire a férje vállat vonva annyit felelt: „Nem okozhatok neked egy kellemes meglepetést különösebb ok nélkül?” Eközben viszont idegesnek tűnt, ami tovább csigázta a nő kíváncsiságát.
A feleség őszinte szavakkal értékelte a férje kedvességét, és azon is meglepődött, hogy a férfi elszedi az asztalt és elmosogat. „Miközben kortyolgattam a bort, viccelődtem vele, hogy úgy néz ki, mintha valami rosszra akarna felkészíteni, és meglepetésemre habozott, mielőtt válaszolt volna. Abban a pillanatban összeugrott a gyomrom” – folytatta a feleség. „Most komolyan, mi folyik itt? Furcsán viselkedsz” – erősködött. Végül a férje bevallotta: „Hibát követtem el…”
A férfi elárulta, viszonya volt egy kolléganőjével, aki nagy valószínűséggel most ikreket vár. A romantikus vacsorának a hangulata teljesen odalett. A nő teljesen lesokkolt. „Sikítani akartam, sírni, őt akartam hibáztatni, amiért tönkretette a házasságunkat. És amikor már azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet, hozzátett valamit, amitől megfagyott a vér az ereimben. ’Nem titkolhatom előled, hogy ki az, ezért meghívtam őt a házunkba’ – folytatta, majd felhívott valakit, és azt mondta ’gyere be’. Az ajtó hirtelen megnyikordult mögöttem, és ahogy megfordultam, megláttam a HÚGOMAT! A két ember, akiben a legjobban bíztam, a lehető legrosszabb módon elárult engem!” – vallotta a nő.
A feleség képtelen volt visszafogni magát. Torka szakadtából üvöltött mindkettőjükkel. „Erre nem számítottunk” – válaszolta a húga, bűntudattól és kétségbeeséstől fuldokló hangon. Óriási csalódás volt számára, hogy azok az emberek, akiket a legjobban szeretett, ily módon esküdtek össze ellene. A nő azonnal elzavarta őket a házból.
„Az ezt követő magányban a húgom próbálkozásai, hogy elmagyarázza nekem a helyzetet, anyósom kitartó hívásai – mind az árulás buborékává olvadtak össze bennem. A szavaik üresek voltak, minden vigaszt vagy vigasztalást nélkülöztek. Hiába próbálok túllépni mindezen, nem megy! Úgy érzem, mintha egy rémálomban élnék, amiből nem tudok felébredni. A bizalmam, amit feltétel nélkül felajánlottam, most romokban hever” – fogalmazott a nő, akinek az esetében sokan magukra ismerhetnek. Ha másban nem, abban az érzésben biztosan, hogy azok tettei, akiket szeretünk, néha darabokra téphetik a lelkünket…
„De tudom, hogy eljön a nap, amikor minden rendbe jön. Vágyakozva, fájdalommal és reménnyel várom. Várom azt az időt, amikor visszatekintve elmondhatom, hogy győztem, hogy megtaláltam a békémet, és hogy visszanyertem a hitemet magamban és másokban” – tette hozzá a nő, aki hajlandó újra megpróbálni.
