Bár igazi kihívást jelent egy kisbaba érkezése, akár első gyerek, akár nem, az öröm, amit a jelenléte okoz, minden nehézséget felülír. Egy amerikai házaspár megrémült, amikor közölték velük, Down-szindrómás gyereket várnak. Rettegtek attól, milyen hatással lesz ez a már meglévő kislányukra. Az anyuka előítéletei azonban szertefoszlottak, amikor meglátta kibontakozni a lányai között a testvéri szeretet igaz kötelékét. A lányok olyan szeretetben osztoznak, melynek párja nincs.
A 34 éves Nikki Geib és férje, a 35 esztendős Morgan Geib a kiscsaládok tipikus életét élték a 4 éves kislányuk, Georgi társaságában. Mindig is szerettek volna második gyermeket, ezért is volt felhőtlen a boldogságuk, amikor kiderült, Nikki várandós. A lelki megnyugvásukért a genetikai vizsgálat mellett döntöttek, ám az eredmények az ellenkező hatást érték el: valósággal sokkolták a leendő szülőket.
„A genetikai vizsgálat annyira szabványosnak és rutinszerűnek tűnt… Utólag visszagondolva több kérdést kellett volna feltennünk, mert megtudtuk, hogy sok bizonytalansággal járhat” – nyilatkozta utólag Nikki a The Epoch Timesnak.
„Egy héttel később kaptam egy e-mailt, hogy megjöttek az eredményeim a tesztről, és amikor kinyitottam, azt olvastam: ‘Pozitív a 21-es triszómiára’” – tette hozzá a nő, akinek fogalma sem volt, mit jelent ez, míg utána nem nézett az interneten. Ekkor derült ki számára, hogy a születendő kisbabája nagy valószínűséggel Down-szindrómával jön majd a világra.
„Majdnem a földre zuhantam az érzelmek olyan hullámában, amilyet még soha nem éreztem: zavarodottság, félelem, düh. Amikor elértem az orvosomat, megtudtuk, hogy a teszt azt jelenti, hogy a babának 68 százalék esélye van arra, hogy Down-szindrómás lesz, de ők arra is emlékeztettek, hogy 32 százalék esély van arra, hogy nem, ami rossz módja volt a hír közlésének – mi pedig ragaszkodtunk ehhez a 32 százalékos reményhez” – vallotta be az édesanya.
Őszintén elárulta: „Nem sokat tudtam a Down-szindrómáról, és nem ismertem senkit személyesen, akinek ez volt, de ’tudtam’, hogy rossz. Azt hittem, hogy az életünknek vége lesz. Minden álmunk: utazás, nyugdíj, ‘normális család’. Minden. Azt hittem, hogy az életünk mostantól arról fog szólni, hogy gondoskodjunk erről a gyermekről, aki egész életében küzdeni fog. Bárcsak tudtam volna akkor, amit most tudok!” – vallotta az asszony, akit a saját édesanyja térített észhez. Azt hangoztatta, bármi történjék is, a kisbabát feltételek nélkül szeretni fogják. És bár Morgan is támogató volt, de igazából sok időt töltött egymagában, hogy megeméssze a tényeket.
„Az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy ez a baba hogyan hat majd Georgira. Arra gondoltam, hogy kimarad a normális testvérkapcsolatból, hogy nem lesz kivel játszania, ha felnő, hogy a testvére nem lesz a legjobb barátja, hogy az osztálytársak keményebbek lesznek vele, hogy később az életben a testvére teher lesz számára” – fogalmazott az édesanya. De minden félelme szertefoszlott, amikor először a karjában tarthatta az újszülött kislányát.
Merthogy Nikki a vészjósló eredmények ellenére is végigvitte a terhességet, és mindvégig imádkozott, hogy a babája az esélyes 32 százalékba kerüljön. A további vizsgálatokat elutasította, mert nem akarta kitenni a magzatot az amniocentézis veszélyeinek.
A várandósságát a magas kockázatú kategóriába sorolták, mivel kiderült, a babának többszörös cisztás veséje és lehetséges szívhibája volt, ráadásul egy méhlepénnyel kapcsolatos probléma miatt a baba lassan növekedett. Aztán jött a világjárvány is, ami tovább nehezítette az aggódó kismama mindennapjait.
„Félelmetes időszak volt, tudván, hogy bármelyik ultrahangvizsgálat alkalmával megszülethetett volna a döntés, hogy a baba jobban jár odakint, mint a pocakomban. Végül eljutottam a 37. hétig, amikor úgy döntöttek, hogy a magas vérnyomásom miatt be kell indítani a szülést” – magyarázta Nikki, akinek a kisbabája 2020. novemberében jött a világra, 2240 grammal.
„Gyönyörű és tökéletes volt, és azonnal tudtam, hogy Down-szindrómás; újszülöttként nem úgy nézett ki, mint a nővére” – idézte fel az emléket Nikki. „Soha nem felejtem el, hogy a férjemre néztem, és tudtam, hogy ő is tudja. Láttam a csalódottságot a szemében, hiszen mindketten kapaszkodtunk abba a 32 százalékos esélybe, hogy ‘reménykedhetünk’, de rám mosolygott, és tudtam, hogy tovább fogunk lépni, teljes szívünkből szeretni fogjuk őt, és minden napot egyenként fogunk megélni” – tette hozzá a nő.
A kislány, akit Millie-nek kereszteltek, életének első hónapját a kórházban töltötte. Ezidő alatt az édesanya ingázott az otthona és a kórház között, miközben anyatejet pumpált, hogy táplálni tudja a babáját. Egyre kimerültebb lett, ráadásul kötődni is nagyon nehezen tudott az újszülött babájához. A kórház ugyanis nem engedte az ottmaradását a járványhelyzet miatt.
„Körülbelül két hét után, miután nem láttunk sok változást, megtapasztaltuk, hogy először kell érte kiállnunk, és kértük, hogy helyezzék át a Gyermekkórház 1. szintű újszülött intenzív osztályára” – fogalmazott Nikki, akinek ott már esélye nyílt több időt tölteni a kicsinyével.
Egy héttel később, a kis Millie-t hazaengedték. Eljött az idő, hogy megismerkedjen a nagytestvérrel. „Annyira ideges voltam, hogy Georgi hogyan fog reagálni. Teljesen el volt ragadtatva. Soha nem fogom elfelejteni a mosolyt az arcán, amikor először látta a kishúgát” – idézte fel az emléket az édesanya. Georgi élvezettel vetette bele magát a nagytestvér szerepébe. Millie-t puszikkal és figyelmességgel halmozta el, már az első pillanattól kezdve védelmező ösztönöket mutatott, és még az etetésben is segíteni akart az anyukájának.
Mint kiderült, Nikki félelmei alaptalanok voltak. A szeretet ugyanis nem ismer feltételeket. Annyira lenyűgözte őt a két testvér őszinte ragaszkodása, hogy @makingmilliestones néven közösségi oldalt indított, ahová rendszeresen tölt fel tartalmakat a kislányokról.
„Minden egyes mérföldkő, vagy ahogy mi hívjuk őket, ’Milliestone’, különleges számunkra. Minden fizikai teljesítmény, minden szó, minden, amit leküzd, annyira izgalmas és boldogító! Talán azért, mert egy kicsit keményebben kell dolgoznia … de amint elérte őket, rájövök, hogy minden türelem megérte” – fogalmazott Nikki.
Ami a Down-szindrómával kapcsolatos néhai előítéleteket illeti, Nikki ma már így látja a helyzetet: „Persze, lehet, hogy nehéz idők állnak előttünk (mint mindenkinek, amikor gyereket nevel), de már most látom, hogy Georgi tele van együttérzéssel, türelemmel, SZERETETTEL és elfogadással. Szeretném azt hinni, hogy Millie nélkül is ilyen lenne, de egy részem azt hiszi, hogy Millie miatt lett olyan, amilyen. És ezért annyira hálás vagyok” – írta a nő egy decemberi bejegyzésében.
„Rengeteg tévhit van. A legtöbb olyan, amit én is gondoltam! De megtanultam, hogy a Down-szindrómás emberek okosak, keményen dolgoznak, lehet munkájuk, önállóan élhetnek, sőt, még házasodhatnak is. Ha az emberek és a körülöttük lévő társadalom nem állítana annyi akadályt eléjük, hanem inkább hinnének a képességeikben és lehetőséget adnának nekik, a Down-szindrómás emberek nagyon messzire juthatnának. Egy Down-szindrómás gyermek születése váratlanul érhet, sokként érhet, de ez nem rossz dolog” – hangsúlyozta a kismama, aki rendkívül büszke a lányára.
