„Üdvözöljük a pokolban. Üdvözöljük az élők temetőjében. Az egyetlen menekülési út a halál.” Ezzel az üzenettel fogadja az új foglyokat az El Salvador-i rettegett Cecot börtön igazgatója, ahová több száz bevándorlót deportáltak az Egyesült Államokból. Azok a venezuelai foglyok, akiket időközben szabadon engedtek, elmesélték, hogy verték, kínozták és bántalmazták őket szexuálisan a börtönőrök. Annak ellenére, hogy közülük néhányan legálisan léptek az Egyesült Államok területére, esélyük sem volt arra, hogy megvédjék magukat a bíróság előtt.
Arturo Suarez például elmesélte, hogy megverték az őrök, miután megérkezett a rettegett Cecot börtönbe El Salvadorban, ahol általában Latin-Amerika legerőszakosabb és legveszélyesebb bűnözőit tartják fogva.
A börtön 40 ezer fogoly befogadására épült, 2023-ban nyílt meg, és Nayib Bukele elnök kegyetlen stratégiájának szimbólumává vált, aki magát „a világ legmenőbb diktátorának” nevezte, és a bűnözés és más bűncselekmények hullámával akart szembeszegülni ezzel az intézménnyel.
Arturo és további 251 venezuelai, akik márciusban érkeztek a Cecotba, miután El Salvador és az Egyesült Államok megállapodást kötött a bevándorlók tömeges deportálásáról, nemrég szabadult ki a börtönből.
Nyolcan közülük a BBC-nek mesélték el a hírhedt börtönben átélt rémálmot. Elmondásuk szerint az őrök többször is megverték őket botokkal, miközben bilincsben voltak. Az egyik fogvatartott azt is elmondta, hogy a börtönőrök szexuálisan bántalmazták.
Matrac és ágynemű nélküli fémágyakon aludtak, és puszta kézzel kellett enniük. Nem kaptak ügyvédet, és senkivel nem beszélhettek a börtön falain kívül. Mivel órájuk nem volt, és csak ritkán láthattak napfényt, az időt sem tudták mérni.
Mind a nyolc fogvatartott, aki később nyilatkozott a BBC-nek, az Egyesült Államokban élt, amikor letartóztatták őket. Néhányan legálisan léptek be az országba, mások illegálisan lépték át a határt, de mindannyiukat azzal vádolták, hogy erőszakos bűnszervezetek tagjai, és deportálták őket El Salvadorba.
Arra egyikük sem kapott lehetőséget, hogy a bíróság előtt védekezzen a vádak ellen. Legtöbbjük úgy véli, hogy a rendőrség a tetoválásaik miatt tartóztatta le őket, amelyről az amerikai hatóságok azt állították, bizonyítja, hogy kapcsolatban állnak a Tren de Aragua nevű, Venezuelában kialakult, szervezett bűnözői csoporttal.
Amikor letartóztatták őket, eredetileg azt hitték, visszaküldik őket Venezuelába, de ehelyett a rettegett El Salvador-i börtönbe szállították őket, ahol álarcos őrök lerángatták őket a repülőgépről, térdre kényszerítették őket, és leborotválták a fejüket.
Marvin Yamarte, aki deportálása előtt egy texasi tortillagyárban dolgozott, elmesélte, hogy az őrök ököllel és botokkal verték, miközben teljesen meztelen volt, és nem engedték, hogy felöltözzön.
Amikor a cellákba vitték őket, az őrök azt mondták nekik, hogy itt nincsenek ügyvédek, telefonhívások, bírák, sem semmi más. Az egyetlen, amijük van, az, amit magukon viselnek, és ami a cellákban van.
A foglyok 10-19 fős csoportokban kerültek a cellákba, elkülönítve más foglyoktól. Néha egy csoport El Salvador-i fogvatartott ételt vitt nekik, és kitakarította a szemetet.
A foglyok nem tudtak aludni, mert az őrök folyamatosan kopogtattak az ajtókon és a falakon. „Minden pillanat kínzás volt” – mesélte Andry Hernandez, egy másik venezuelai fogvatartott, hozzátéve, hogy a cellákban éjjel-nappal égtek a lámpák.
„A WC mindenki számára látható helyen volt, és „a szag borzalmas volt… nagyon büdös volt a cellákban” – mondta Wilken Flores. „Nem volt szellőzés, nem volt légáramlás. A hőség fullasztó volt.”
A foglyok nem mehettek ki a szabadba. „Csak kétszer éreztük a napot a testünkön, amikor a Vöröskereszt jött” – mesélte Arturo, utalva az nemzetközi humanitárius szervezet látogatásaira, amelynek célja a börtönök körülményeinek ellenőrzése volt.
A Cecotban töltött négy hónap alatt Arturo elmondása szerint mindössze háromszor jutott fogkrémhez – amikor a Vöröskereszt vagy amerikai politikusok látogattak a börtönbe.
Enni rizst, babot, tésztát vagy tortillát kaptak, néha tejföllel vagy keksszel, de soha nem kaptak evőeszközöket. Ugyanakkor nem adhattak ki semmilyen hangot, különben ezért is büntetés járt – órákig kellett a motozáshoz felvett pozícióban, előrehajolva, lehajtott fejjel, a padlóra meredve maradniuk. Ahhoz is engedélyt kellett kérniük, hogy használhassák a WC-t, illetve vizet ihassanak.
A legborzalmasabb dolgok az „Szigeten” történtek, abban a három sötét cellában, ahová a kínzás céljából vittek őket – árulta el Joen Suarez. Ezekben a cellákban csak egy kis lyuk van a mennyezeten, amelyen keresztül nagyon kevés fény jut be.
Itt álarcos őrök verik a foglyokat, néha botokkal. Arturo, aki hivatásos énekes Caracasból, elmesélte, hogy legalább tízszer vitték az „Szigetre” büntetésül a dalokért, amelyeket énekelt.
Egy hónappal azután, hogy Cecotba érkeztek, a foglyok fellázadtak. Néhány fogoly megvágta a bőrét, és a saját vérét használta, hogy egy darab vászonra írja: „Mi bevándorlók vagyunk, nem terroristák. Segítség. Ügyvédet akarunk” – mesélte Joen Suarez. Ezután három-négy napig éhségsztrájkot tartottak, hogy jobb körülményeket követeljenek, de semmi sem változott.
Arturót Észak-Karolinában tartóztatták le, miközben egy videoklipet forgatott, Andry esetében pedig, aki sminkesként dolgozott és politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban, a hatóságok azt állították, hogy tetoválásai azt jelzik, hogy a Tren de Aragua szervezet tagja.
Bár most már kiszabadultak és hazatértek az Egyesült Államok és Venezuela közötti júliusban történt fogolycsere eredményeként, az embertelen bánásmód emléke még sokáig elkíséri őket.
Andry elmondta, hogy minden alkalommal, amikor kulcsok csörgését hallja, az jár a fejében: „Értem jöttek? Kinyitják a cellámat? Megbüntetnek?”
„Fizikailag szabadok vagyunk, de mentálisan még mindig Cecotban vagyunk. A gondolataink még mindig azoknak a celláknak a falai között vannak” – tette hozzá.
