Két amerikai űrhajós, Suni Williams és Butch Wilmore júniusban érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra, és az eredeti tervek szerint 8 napot töltött volna ott, a NASA azonban 2025-ig elhalasztotta a visszatérésüket, arra hivatkozva, hogy a Boeing Starliner űrhajó, amely visszahozta volna őket, nem lenne biztonságos. Bár sokan úgy gondolják, hogy az űrállomáson „rekedtek”, a helyzet korántsem ilyen drámai, sőt, az asztronauták egyetértenek abban, hogy ez a legnagyobb ajándék, amit egy űrhajós csak kaphat – még több űrben töltött idő.
Williams és Wilmore most 9 másik űrhajóssal osztoznak a hat hálószobás háznak megfelelő nagyságú téren az űrállomáson, és beszámoltak ottani életükről a BBC-nek.
Mindketten azt mondják, hálásak érte, hogy ott lehetnek, de természetesen ennek a nem mindennapi helyzetnek megvannak a maga nehézségei is, többek között például az, hogy egy meghibásodás miatt a vizeletet, amit normális esetben megszűrnek és ivóvízként hasznosítanak újra, a legénység most kénytelen az űrállomáson tárolni.
Az asztronauták napja korán indul – reggel fél 7-kor, és minden percüket szigorúan beosztja a földi irányító központ. A hálófülkék meglehetősen szűkösek – akkorák, mint egy telefonfülke – de a hálózsákok állítólag meglepően kényelmesek, ahogy azt egy másik amerikai űrhajós, Nicole Stott is megállapította.
A fülkékben laptopok is vannak, hogy a legénység kapcsolatban maradhasson a családtagokkal, és személyes tárgyakat, például képeket vagy könyveket is tarthatnak maguk mellett.
A Nemzetközi Űrállomás akkora, mint a Buckingham-palota – vagy egy amerikai futballpálya, és Chris Hadfield kanadai űrhajós szerint belülről olyan, mint „sok egymással összekapcsolt busz.” Azt is elmondta, hogy nem ritkaság, hogy az űrhajósok sokszor fél napokig nem találkoznak másik kollégával, miközben mindenki a saját munkájával van elfoglalva. Az űrállomáson leginkább a karbantartás vagy a tudományos kísérletek töltik ki az asztronauták napjait, miközben folyamatosan megfigyelés alatt tartják a szív- és agyműködésüket, valamint a vérüket, hogy mérjék a kihívást jelentő fizikai környezetre adott reakcióikat.
Nicole Stott arról is beszélt, hogy az űrben a csontok és az izmok gyorsabb öregedési folyamatnak vannak kitéve, de a tudósok ebből is tanulni próbálnak.
Az űrhajósok igyekeznek minden percet kihasználni, amikor éppen nem kell dolgozniuk, és ezalatt próbálnak a hobbijaiknak élni, vagy egyszerűen csak élvezni a különleges élményt, amit az űrbéli élet nyújt. Chris Hadfield például azt mondja, zenét szerez, fotózik, a gyerekeinek ír, vagy egyszerűen csak odalebeg az ablakhoz, hogy megnézzen egy az űrállomás mellett elúszó tárgyat.
Az igazán szerencsések pedig űrsétákat is tehetnek – Hadfieldnek már kétszer is része lehetett ebben a különleges élményben. Ez az űrséta azonban egy meglepő következménnyel jár – az egész űrállomáson jellegzetes fémes szag terjeng utána.
„A Földön rengeteg különböző szagunk van, mint például a mosott ruhák illata vagy a friss levegő. De az űrben csak egy szag van, és ezt gyorsan megszokjuk” – magyarázta Helen Sharman brit űrhajós.
Azokra a tárgyakra, amelyek kikerülnek az űrbe, mint például a szkafander vagy a tudományos felszerelés, hatással van az űr erős sugárzása. „A sugárzás szabad gyököket képez a felszínen, amelyek az űrállomás belsejében reakcióba lépnek az oxigénnel, és fémes szagot okoznak” – magyarázta Sharman, hozzátéve, hogy amikor visszatért a Földre, sokkal jobban értékelte a hétköznapi érzékszervi tapasztalatokat, mint például az esőcseppeket ás a szelet a bőrén. Annak ellenére, hogy a brit űrhajós már 33 éves nem járt az űrben, ez az érzés még mindig kitart.
Az úrhajósoknak a fizikai kondíciójukra is fokozott figyelmet kell fordítaniuk, ezért naponta két órát kell edzeniük. Mivel a súlytalanságban való élet csökkenti a csontsűrűséget, ezt erőnléti edzésekkel kell ellensúlyozniuk, de az állóképességük megőrzése érdekében a legénység tagjai futópadokat is használnak, amikbe be kell szíjazniuk magukat a súlytalanság miatt.
Ez azonban egy másik problémát is felvet, a fokozott izzadást és a mosás kérdését. Nicole Stott szerint az űrhajósok számára az izzadás komoly probléma, mivel a gravitáció hiányában az izzadság a bőrükhöz tapad, és folyamatosan törölgetniük kell azt magukról. Ugyanakkor a hagyományos mosás sem lehetséges az űrállomáson, de ez nem feltétlen probléma, a nulla gravitációban a ruhák ugyanis a testen lebegnek, így az olajok és más szennyeződések nem tapadnak rájuk. Stott azt is elárulta, hogy három hónapig viselt egy pár nadrágot az űrállomáson.
Az étkezés szintén kihívást jelent az űrben, mivel a nulla gravitációban az asztronautáknak úgy kell ellebegniük a tárgyak elől, így például ha valaki kibont egy húskonzervet, a húsdarabok és a zsíros mártás elől.
A NASA évente több alkalommal küld ellátmányt a Nemzetközi Űrállomásra, az ételek többnyire különböző rekeszekbe vannak csomagolva, nemzetek szerint szétválogatva, de a családtagok is küldhetnek finomságokat, és az asztronauták általában megosztoznak az ételeken.
„Olyan volt, mint a tábori élelem vagy a katonai fejadag. Jó, de lehetne egészségesebb” – mondta Stott a hivatalos ellátmányról, kiemelve, hogy a kedvence a japán curry és az orosz gabonapelyhek voltak, de a leveseket is szerette.
Az űrhajósoknak, akiket felküldenek a Nemzetközi Űrállomásra szigorú követelményeknek kell megfelelniük, és csapatmunkára képzik ki őket, ugyanakkor olyan tulajdonságokat is figyelembe vesznek, mint a tolerancia, a türelem és a higgadtság.
Az asztronauták napi 8 órát alhatnak, de sokan feláldoznak egy kis alvási időt, hogy a Földet csodálják az ablakokból. Hadfield pedig arról is beszámolt milyen fantasztikus érzés megérkezni a Nemzetközi Űrállomásra a Földről: „Amikor az ember megpillantja a Nemzetközi Űrállomást az univerzum örökkévalóságában, az megváltoztatja az életét. Meglátja az életnek ezt a kis buborékját, az emberi kreativitás mikrokozmoszát a feketeségben” – fogalmazott.
De más űrhajósok is beszámoltak az áttekintő hatásnak (overview effect) nevezett pszichológiai élményről, ami egy kognitív nézőpontváltozást jelent, amit az asztronauták akkor élnek át, amikor először látják meg a bolygót az űrből, és amit általában áhítattal vegyes megértésként szoktak jellemezni.
„Nagyon jelentéktelennek éreztem magam ebben a hatalmas űrben” – mondja Sharman. „A Földet ilyen tisztán látni, a felhők és óceánok örvényét, elgondolkodtatott az általunk épített geopolitikai határokról, és arról, hogy valójában mindannyian össze vagyunk kötve.”
Stott azt is elmondta, hogy szeretett együtt élni különböző nemzetiségű kollégáival az űrállomáson, akikkel közösen végezte a munkáját, nem az egyes országok, hanem az egész Föld érdekeit tartva szem előtt.
