Bár minket első látásra és hallásra kiráz a hideg, és elfog a borzalom, Kínában akkor számítasz szépnek, ha lábad megfelel a követelményeknek. Míg nálunk a hosszú, vékony combú nőkre esküsznek, Kínában a megcsonkított és fura cipőbe bújtatott láb a legszebb és legtökéletesebb. Szerencsére ezek az idők már lejártak…
Ősidők óta megoszlott és leginkább felháborodott a világ véleményformáló közönsége a témán. Kínában több mint ezer éves hagyománynak számított a leszorított, lekötött, picinykére formázott lábfej. Ott ez volt a szép, ezt szerették, és tartották ideálisnak. Európai szemmel és ésszel pedig mindez felfoghatatlan.
A kínaiak számára csodálatos lábformát úgy érték el, hogy a kislányok lábujjait, a nagylábujj kivételével eltörték, és így a még zsenge csontokat kedvükre alakíthatták, kötözhették le. A végeredmény egy alig több mint tíz centis, fura formájú lábfej lett.
A lábcsonkítást 5-7 év közötti lányoknál végezték, ekkor még alakíthatóbbak voltak a csontok. A gazdagabbak már 3 éves korban, a szegényebbek sokszor 12-15 éves korban estek át az óriási fájdalommal járó műveleten. A lányok kénytelenek voltak elviselni a nagy fájdalmat, sőt 2-3 naponta kitisztították a sebet, és újrakötözték, még szorítottak rajta egyet, hogy egészen biztosan eredményes legyen a művelet.
Hogy némiképp feledtetni tudják velük ezt az óriási fájdalmat, különleges formájú és csodálatos hímzésű selyem cipőcskéket kaptak. Ezek tartották össze az apró láb formáját, és viselésük által a nők járása egyenessé és különlegessé változott.
Kéthetente váltottak cipőt, mindig egy kisebb méretet kellett húzniuk. A zsugorítás mintegy kétéves folyamat volt, eddigre alakult ki a kívánt lábméret. Közben persze rengeteg lány belehalt a sebek elfertőződésébe.
Ezt a kegyetlen lábkicsinyítést 1949-ben betiltották.
