Láttad már az 50 első randi című filmet? Néhány évvel ezelőtt hatalmas port kavart, ugyanakkor gondolkodóba ejtett az a kitartás, amivel a férfi főszereplő nem adta fel, hanem kiállt a memóriakiesésben szenvedő szerelme mellett – ez a történet most valóságot öltött, és két fiatal között ismétlődött meg. Brayden és Laura Faganello szerelme szintén minden akadályt legyőzött.
Még nem ismerték egymást, amikor Brayden egyházi misszióban szolgált Dél-Afrikában. Laura a közös ismerőseik unszolására írt neki egy levelet, mire a férfi válaszolt is. Így indult a kapcsolatuk még 2015-ben, amikor a lánynak még esze ágában sem volt szerelembe esni, számára prioritást élveztek a tanulmányai, de „végül (és szerencsére!) úgy gondoltam, hogy ’miért ne?’, és úgy döntöttem, hogy írok neki egy levelet” – mesélte Laura.
A lány az otthoni címét adta meg feladóként, de azután rögtön Brüsszelbe költözött. Késve kapta kézbe Brayden válaszlevelét, épp a születésnapján. „Ez volt a legviccesebb dolog, amit valaha olvastam. Így hát írtam neki egy új levelet, de ezúttal az aktuális feladói címemmel. 8 hónapon keresztül leveleztünk. Semmi személyes találkozás vagy telefonhívás, csak levelek és hetente egyszer egy e-mail. A legboldogabb napjaim azok voltak, amikor egy dél-afrikai levél jelent meg a postaládámban” – részletezte Laura.
Nagyjából egy hónap leforgása alatt döntöttek a közös jövőről: visszaköltöztek a kanadai Victoriába, és azóta elválaszthatatlanok. További négy hónap telt el ahhoz, hogy Laura ujjára felkerüljön az eljegyzési gyűrű. „2016. július 15-én házasodtunk össze, egy meleg nyári napon” – idézte fel a gyönyörű emléket a nő, aki abban a pillanatban még nem tudta, mekkora fordulatot vesz az élete.
Röviddel az esküvője után, egyik közeli ismerőse szívességet kért tőle: segítsen a cégénél egy rendezvény előkészületeiben. Laura azonnal a helyszínre sietett, ahol kész káosz fogadta. A szabadtéri eseménynek helyet adó sátor oldalfalait még nem húzták fel, a szél felborított mindent, amit elbírt.
„Az egyik részlet, amire tisztán emlékszem, az volt, ahogy 3 hölgyet láttam, amint egy hatalmas tartóoszlopot próbáltak a helyére tenni. Nem sík talajra állították, de mivel a koordinátor segített nekik, feltételeztem, hogy ez szándékos volt. Kétségbeesetten szeretném, ha visszamehetnék az időben, és mondhatnék valamit erre, hogy megmutassam nekik, mennyire bizonytalanul áll a szélben” – utalt a hátborzongató balesetre Laura.
Miközben a friss ara épp az asztalokat rendezgette, egyszer csak furcsán felpörögtek körülötte az események. „A velem szemben álló hölgyektől zihálást hallottam. Nem volt időm reagálni, mielőtt egy hangos puffanást hallottam és éreztem, egy olyan hangot, amelyet újra és újra átéltem rémálmaimban. Még mindig emlékszem, milyen érzés volt. Az első gondolatom az volt, hogy ’hát… ez nem jó’. Akkor még nem sejtettem, hogy az a pillanat milyen monumentális lesz az életemben. Ahogy a fejemet a kezemben tartottam, körülnéztem, és láttam, hogy a hatalmas rudat meglökte a szél, és a fejemre zuhant. Az ütés után nagyon homályosak az emlékeim” – számolt be Laura, akinek nagyjából három évébe telt újra összerakni az életét.
Az erős ütés következtében a nőnek durva memóriazavara lett. Nem emlékezett dolgokra, és ha igen, furcsa emlékképek jutottak eszébe. Volt, „amikor arra ébredtem, hogy 17 éves vagyok, és nem tudtam, ki az a Brayden. Emlékeim a Braydennel való találkozásról, szerelembe esésről és házasságról eltűntek. Emlékszem, hogy felébredtem, és láttam Brayden-t. A pánik rohama kerített hatalmába, egy szót sem tudtam szólni. ’Ki vagy te?!’ – akartam sikítani” – folytatta Laura.
A férje viszont nem adta fel. Nem hagyta magára a nőt, és meglepő nyugalommal, türelmesen állt hozzá felesége reakciójához. Laura nem értette, miért vannak egy helyen a holmijaik, miért szerepelnek egyazon esküvői fotókon, egyáltalán hogy készülhetett róluk egy teljes album, mikor fogalma sincs, ki ő.
„Úgy éreztem, mintha egy ködös rémálomban ragadtam volna, amiből nem tudok kiszabadulni. Nem ez volt az első reggel, amikor a baleset után felébredtem (nem is emlékszem rá!), ez már csak egy normális, mindennapos esemény volt számunkra. Szinte minden reggel félelemtől lihegve ébredtem. Néha sikoltoztam, néha sírtam, és néha elég szerencsés voltam, hogy eszembe jutott, hogy nem vagyok veszélyben” – árulta el a nő.
Az, hogy nem emlékezett a saját férjére, csak a kisebbik rossz volt a történetükben. Laura ugyanis kínzó fájdalmaktól szenvedett, az ütés miatt a gerince is megsérült, amitől nemcsak a háta, hanem a feje is pokolian fájt.
„Emlékszem, hogy egy éjszaka a fájdalom olyan erős volt, hogy rettegtem, hogy meghalok. Brayden berohant velem a sürgősségire, ahol órákig vártunk, mire az orvos belevilágított a szemembe, és azt mondta: ’ez csak egy agyrázkódás, menjen haza és pihenjen’. Egy másik orvos azt mondta: ’ez csak egy agyrázkódás, menj vissza dolgozni, és jobban leszel!’. Úgy tűnt, hogy minden orvos mást mondott, de mindannyian ugyanazt az elutasító hangnemet használták. Úgy tűnt, senki sem ismerte fel a megmagyarázhatatlannak tűnő fájdalmat, amellyel minden nap minden percében szembesültem, vagy a szörnyű emlékezetkiesést. Közvetlenül az utolsó évem előtt kellett otthagynom az egyetemet, és szembenéznem a felismeréssel, hogy talán soha nem leszek tanár. Elvesztettem az olvasás, az írás és az összefüggő beszéd képességét. A felelős cég nem lépett fel, én pedig túl beteg voltam ahhoz, hogy kártérítést követeljek, így az anyagiak miatt nélkülöztem a nagyon szükséges kezelést” – sorolta a tényeket Laura, aki nemcsak a helyzetébe fáradt bele, hanem még a reményét is elvesztette annak, hogy valaha is felépül a sérüléséből.
„Az emlékezetkiesésem miatt meg kellett barátkoznom azzal a ténnyel, hogy olyasvalakihez mentem hozzá, akit nem is ismerek igazán. Átmentem egy dühös és depressziós időszakon; úgy éreztem, hogy annyi mindent elszakítottak tőlem. Kétségbeesetten reméltem, hogy az emlékezetem visszatér, hogy egy nap majd ránézek Braydenre, és mindenre emlékszem. Sajnos ez még mindig nem történt meg” – vallotta be a feleség hozzátéve, számára a legnagyobb veszteség Brayden elfelejtése volt.
„Sikoltozva ébredtem, mert fogalmam sem volt, ki fekszik az ágyamban. Brayden ölelésbe burkolt, hogy megvigasztaljon, ami csak rontott a helyzeten. ’Laura, én vagyok az!’ Mondogatta újra és újra. Ki az az ’én?’ – kérdeztem mindig. Két éven át szinte minden nap sírtam, és azt kívántam, bárcsak hazaköltözhetnék a szüleimhez” – árulta el a nő. Utólag bele sem tudott gondolni, mit érezhetett eközben a férje, aki mindent elkövetett, hogy megkönnyítse az életét, hogy megvigasztalja, de épp az ellenkezőjét érte el.
„Ahogy a kezdeti fájdalom alábbhagyott, lassan kezdtek visszatérni az emlékek róla. Sajnos az érzelmi kapcsolat ezekhez az emlékekhez már nem volt meg. Úgy éreztem, mintha csak most ébredtem volna fel a házasságban, és nem éreztem kötődést hozzá. Aggódva bámultam a jegygyűrűmet, és nehezteltem rá, mivel valami létfontosságú dolgot jelképezett, amire nem tudtam teljesen emlékezni” – folytatta Laura.
Menekülni akart, még annak a gondolata is fájt, hogy Brayden mellett kellene maradnia, pedig tudta, ez lenne a helyes, de őszinte érzések nélkül képtelen volt rá. Mégis, volt valami, ami pislákolt Laura lelkében, egy aprócska láng, ami mégis a férje mellett tartotta őt. „Bár nem igazán tudtam, ki is Brayden, láttam, milyen kedves és türelmes velem. Édes, buta és furcsa volt, és én meg akartam próbálni, hogy működjön” – tette hozzá.
Laurának nagyon nehéz volt újrakezdeni az életét. Dolgozni szeretett volna, de nem tudott normális munkát végezni. „A baleset előtt Brayden és én arról álmodtunk, hogy fotós/videós vállalkozásunk lesz. Így ez lett a szenvedélyes projektem. Felébredtem, fogtam a laptopomat, és megtanultam, hogyan lehetek esküvői fotós. Eleinte csak 15 percig tudtam koncentrálni, mielőtt 3 órás szünetet kellett tartanom. Ez a 15 percnyi koncentrálás olyannyira meg tudott betegíteni, hogy órákig sírtam” – részletezte. De addig hajtotta magát, míg egyre jobb eredményeket ért el, és egyre tovább bírt dolgozni.
Ma szenvedéllyel örökíti meg mások legszebb napját, és nagy gonddal kezeli ügyfelei legszebb emlékeit, azáltal motiválva magát, hogy a sajátjára nem emlékezhet. Két egyetemi kurzusra is beiratkozott, és kényszerítette magát arra, hogy újra megtanuljon írni és olvasni. A vizsgákra való felkészülés pokoli fejfájással járt, és az is előfordult, hogy bár 10 órán át tanult, mégsem tudott becsületesen levizsgázni egyszerűen azért, mert az erős fejfájása miatt képtelen volt elolvasni a kérdéseket.
„Végül csak válaszoltam, ahogy tudtam, és a nap hátralévő részében hánytam. Brutális volt ezeket az órákat átélni, és rengeteget sírtam a csalódottságtól, de átmentem rajtuk. Minden egyes dolgozat, amit beadtam, minden egyes teszt, amit befejeztem, egy személyes győzelem volt” – fogalmazott Laura.
A házasságát pedig úgy hozta helyre, hogy gyakorlatilag a nulláról kezdte. Levette a jegygyűrűjét, és randizni hívta a férjét, szerette volna őt (újra) megismerni. Brayden pedig részt vett ebben a kis játékban, ami végül meghozta a gyümölcsét. „Egy nap rájöttem, hogy minden pillanatban, amikor nem voltunk együtt, elkezdett hiányozni. Minden viccén kuncogtam, és azzal dicsekedtem, hogy milyen csodálatos, bárkinek, aki meghallgatott. Újra elkezdtem szeretni őt. A folyamat eltartott egy darabig, de hihetetlenül megérte” – árulta el Laura.
Hozzátette: „Brayden lett a legjobb barátom, aztán az, akibe belezúgtam, majd a szerelmem. Nem kaptam vissza csodával határos módon az emlékeimet és az összes régi érzésemet iránta, de új érzéseim és új emlékeim vannak. Megtanultam, hogy a szerelem egy választás, és én Brayden mellett döntök.”
Laura így folytatta: „egy nyári randizás után Brayden megkérte a kezem (ismét), és én (ismét) igent mondtam! Annyira hálás vagyok az új kezdetünkért és az előttünk álló boldog jövőért”. Azt mondják, az igaz szerelem úgyis megtalálja az utat a másikhoz, nincs előtte akadály. Ennek igaza most (ismét) bebizonyosodott.
„Elvitt pontosan arra a helyre, ahol eredetileg megkérte a kezemet. Fél térdre ereszkedett, hogy megkérje a kezem, és én a könnyeimtől alig láttam őt. Ez volt életem legtökéletesebb, legszebb, legcsodálatosabb pillanata. Megtanultuk, hogy a szerelem egy választás, és mi azt választjuk, hogy szeretjük egymást, újra. Ő támogatott engem a magasságokban és a mélypontokon, és megmutatta nekem, mit jelent a feltétel nélküli szeretet. Életünk legnehezebb próbatételét a legszebb áldássá változtattuk: a lehetőséggé, hogy másodszor is szerelmesek lehessünk egymásba” – zárta a történetét a most már boldog Laura.
