Röviddel azután, hogy megszűnne az emberi élet a Földön, a bolygó megkezdené az „újraindítást”. Ennek a rekonstruktív folyamatnak a lezajlását mutatja be az alábbi négy és fél perces lebilincselő videó, amelyben kiderül, mi történne a világunkkal, ha azt emberi kéz többé sosem érintené.
A pusztulás már néhány órán belül megkezdődne. Első ízben a fények többsége aludna ki. Az energetikai központokat ugyanis nem lenne ki üzemanyaggal táplálja, míg a napelemeket is rövid időn belül belepné a por – tájékoztat az Unilad.
Két-három nap elteltével a földalatti vasúthálózatokat ellepné a víz, mivelhogy a vízpompák, melyek jelenleg meggátolják az áradást, az emberi felügyelet hiányában megszűnnének működni. Tíz nap után a házi kedvencek és a farmon élő állatok is éhen-szomjan pusztulnának, míg a kutyák falkákba verődve vadásznák le a túlélő példányokat.
Egy hónappal az emberiség kihalását követően, a nukleáris erőműveket jelenleg hűtő folyadék végleg elpárologna, ami számtalan katasztrófához vezetne a Földön. Feltevések szerint, a robbanások jóval erőteljesebbek lennének, mint egykor Fukusimában és Csernobilban voltak. Egy év elteltével pedig a műholdak is lassan lepotyognának.
25 év után a növényzet ismét birtokába venné a metropoliszokat, és belepné a épületeket. A városok többségét homok fedné be. 300 év távlatában a fémszerkezetek, hidak és tornyok is feladnák a küzdelmet, a korróziónak ugyanis ezek sem tudnának ellenállni. 10 ezer év múlva pedig az egyedüli bizonyítékai a földi létünknek mindössze a kőépítmények maradnának – az egyiptomi piramisok, a kínai Nagy Fal vagy a Rushmore-hegy.
https://www.youtube.com/watch?v=Wy7Q6wazD_E