KezdőlapVilágPécsi Ildikó kilakoltatott unokája visszafoglalta nagymamája házát

Pécsi Ildikó kilakoltatott unokája visszafoglalta nagymamája házát

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Úgy tűnik Pécsi Ildikó kilakoltatási ügye még midig tart, ugyanis unokája, Csaba a jelek szerint visszaköltözött a színésznő budai ingatlanjába.

Pécsi Ildikó nemrég kilakoltatta menyét és unokáját budai ingatlanjából, teljesen meg is szakította velük a kapcsolatot. A jelek szerint a Kossuth-díjas színésznő unokája nem nyugszik bele a helyzetbe, újra beköltözött a házat.

„Ildikó szinte mozgásképtelen, a hőséget is nehezen viseli, Lajos bácsit, a férjét ápolja, így engem küldött, hogy nézzek körül” – mondta a Blikknek Zoltán, a színésznő megbízottja.

A lap szerint a szomszédok is megerősítették, hogy a fiú ismét a házban lakhat, autóját és motorját látták. A kilakoltatáskor felszerelt új zárat is a régire cserélték.

„Amikor a lakatossal visszatértem, a szakember megállapította, hogy régi a zár, pedig a kilakoltatásnál újat szerelnek be, azaz valaki lecserélhette. A művésznő arra kért, készítsek fotókat az ingatlan állapotáról, és meglepődtem: kimosott, száradó alsónadrágot, élelmiszer-maradékot, számítógépet, bokszkesztyűt, mindenféle ruhaneműt találtam, míg a fürdőszobában tisztálkodási szereket és fogkefét. Egyértelmű, lakott a ház” – mesélte Zoltán.



Pécsi Ildikó a lapnak elmondta, most nincs ereje ezzel foglalkozni. Többször elmondta unokájának: nem maradhat a házban. Ügyvédje, dr. Magyar György szerint a színésznő tehet feljelentést magánlaksértés miatt, és kérhet az önkormányzatnál birtokvédelmet is.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet