Mi, emberek szeretünk álmodozni. Már gyerekként elképzeljük, hogyan szeretnénk leélni az életünket. Teljesen más szemekkel látjuk a világot, értelmezni sem tudjuk a rosszat, fel sem fogjuk, mi a veszteség. A kis rózsaszín buborék azonban megesik, hogy túl korán kidurran… és az álom egyszer csak szertefoszlik.
Bármilyen életünk is legyen, bármilyen veszteség is érjen, a gyermekünk az, akiért az égvilágon bármit megtennénk. Erica Hammel pontosan tudja, mit jelent a halál torkából visszarángatni az életbe egy csöppséget. Kemény harcot vívott meg, a kisfia még keményebbet. De él, a speciális igényeihez képest jól van, és csak ez számít.
„Azt hiszem, mondhatnánk, hogy az én igazi élettörténetem 16 éves koromban kezdődik. Anyukám (aki a legjobb barátom volt) hirtelen meghalt agydaganatban. Ez az egész világomat megrengette, és nehéz volt elképzelni, hogy újra boldognak érezzem magam. Nos, amikor 18 éves voltam, találkoztam egy férfival, akiről biztos voltam benne, hogy álmaim férfija. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is a volt férjem lesz” – kezdett bele a történetébe a 30 esztendős anyuka, aki már a poklot is megjárta, de sosem adja fel.
Erica 2012 októberében hozta a világra Wyatt nevű kisfiát, aki maga volt a tökéletesség. Mivel mindig is nagyon szeretett volna anya lenni, egy újabb álma vált valóra. Az élete úgy alakult, ahogy elképzelte, és alig néhány hónap múlva már a következő kisbabát tervezgették a férjével. Csakhogy közben megváltozott valami.
„Amikor Wyatt még csak 4 hónapos volt, az akkori férjem egyszerűen nem jött haza esténként. Amikor kérdőre vontam, csak annyit felelt: ’próbálom megtalálni önmagam’, ’nem vagyok biztos benne, hogy készen állok arra, hogy apa legyek’” – idézte a férfi szavait a nő, akit mélyen érintett a párja viselkedése.
Nem sokkal azután megtudta, a férje megcsalja őt, ezért 2013 májusában be is adta a válókeresetet. „Volt egy csecsemőm, akiről gondoskodnom kellett. És erre koncentráltam” – tűzte ki célul a fiatal anyuka. A válást követően azonban minden a feje tetejére állt.
Erica volt férje hónapokig nem tartott igényt a fiára, aztán hirtelen követelőzni kezdett, hogy látni akarja őt. Éjszakai felügyelethez is ragaszkodott, ami azt jelentette, Wyattnek nála kellett aludnia. A nő, Rachel Edwards, akivel a férfi akkor együtt élt, mostohagyerekeket nevelt.
Ericának furcsa érzése volt vele kapcsolatban, amitől nem tudott eltekinteni, ezért az ügyvédjéhez fordult, hogy valamilyen módon megakadályozhassa, hogy a fia Rachel közelébe kerüljön. Minden létező helyen kutatott utána, de a megérzésein kívül semmit nem talált. Bizonyítékok híján pedig a bíró meghozta az ítéletet: Wyatt aludhat az apjánál. „Bíznom kellett abban, hogy a fiam apja biztonságban tartja őt” miközben „rettegtem, hogy egyedül hagyja Wyattet vele” – aggodalmaskodott a nő.
„2013. november 1-jén, pénteken reggel kaptam egy telefonhívást a volt férjemtől, akinél a fiam a hétvégén tartózkodott, hogy Wyattet a michigani gyermekkórházba szállították, mert ’furcsán lélegzik’” – folytatta a történetet Erica. A férje azidőben a munkahelyén volt, de akkor kivel lehetett Wyatt? – merült fel a kérdés az édesanyában.
„A szavát adta, hogy amikor ő dolgozik, az anyja vigyáz Wyattre, semmiképp sem Rachel Edwards. Rémülten és remegve hívtam a bátyámat, hogy vigyen el a kórházba, mert nem voltam olyan állapotban, hogy vezetni tudjak. Útban a kórházba felhívtam a volt férjemet, aki bevallotta, Wyattet bizony Ms. Edwards gondjaira bízta” – árulta el Erica.
A kétségbeesett anyuka azzal próbálta nyugtatni magát, hogy semmi komoly, csupán elővigyázatosságból vitték a kisfiát kórházba. De amikor szembetalálta magát Wyatt egyik orvosával, már tudta, itt nagy a baj.
„Elmondta, hogy Wyatt sürgősségi műtétre vár, mert súlyos agyvérzése és koponyatörése van, amelyről úgy vélték, hogy nem baleseti sérülés következménye. Térdre estem, és hisztérikusan viselkedtem. Csak annyit kérdeztem tőle: ’rendbe fog jönni a kisbabám?’, ’túléli, ugye?’, és ő csak annyit tudott mondani, hogy a lehető legjobb helyen van, és mindent megtesznek érte, amit csak tudnak. Azt az érzést, hogy nem tudod, hogy a gyermeked élni fog-e vagy meghal, a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom” – fogalmazott Erica.
Wyatt eszméletlenül feküdt a kórházi ágyon, a sürgősségi műtétre várva. „Minden testrészéből egy cső és egy drót jött ki. Az én boldog, mosolygós kisfiam ott feküdt, és olyan élettelennek tűnt. Ez a kép újra és újra lejátszódik a fejemben minden egyes nap” – folytatta a rémtörténetet az anyuka. A kisfiú 4 hosszú órát töltött a műtőben, és semmi sem változott az állapotán, csupán a hatalmas vágás a fején, a műtét miatt.
„Lélegeztetőgépre kapcsolták, és az orvosok azt mondták, hogy a következő 48 óra kritikus lesz. Ekkor már csak annyit tehettem, hogy Wyatt ágya mellett ültem és imádkoztam. Az orvosok közölték velem, hogy az agyvérzéssel és a koponyatöréssel együtt Wyattnek törött bordái és kétoldali retinavérzései is voltak. Azt mondták, hogy a sérülései a rázott baba szindrómára utalnak. Nem tudtam elhinni, amit hallottam” – osztotta meg Erica.
Folytatta: „Wyatt esete gyilkossági ügyként került az ügyészségre. Nem számítottak rá, hogy túléli. Ekkor értesített a rendőrség, hogy a volt férjem barátnője, Rachel Edwards valóban büntetett előéletű. A nőt 2011-ben harmadfokú gyermekbántalmazásért, majd 2013-ban negyedfokú gyermekbántalmazásért ítélték el. Mindkét alkalommal csak próbaidőt és pénzbüntetést kapott.” Nem került börtönbe, pedig ha ez megtörtént volna, a kis Wyatt még ma is ép és egészséges volna.
A kisfiú összesen négy agyműtéten és két szemműtéten esett át azóta, továbbá rengeteg vizsgálaton, gyógyszeres kezelésen, fizikoterápián, beszéd- és foglalkozásterápián van túl. A bal szemére megvakult, fejlődésben elmaradott, kognitívan enyhén sérült, és rohamoktól szenved.
„De él és boldog. Ő az én csodafiam. És semmiképpen sem akartam hagyni, hogy ami vele történt, az egy másik gyerekkel is megtörténjen. Ezért hoztam létre a Wyatt-törvényt” – vallotta az anyuka.
„Miután 2014-ben végeztem némi kutatást, rájöttem, hogy az országban egyetlen államban sincs nyilvános gyermekbántalmazói nyilvántartás. Ez megdöbbentett. Tudtam, hogy ha ez létezett volna, Wyattet meg tudtam volna védeni. Ezért elindítottam egy online petíciót. Miután összegyűlt 500 aláírás, elkezdtem írni a helyi törvényhozóknak, és a többi, ahogy mondani szokták, történelem” – mesélte el a részleteket Erica, hogy miként motiválta őt a cselekedetre életének legrosszabb tapasztalata.
A politika sajnos megakadályozta a Wyatt-törvény elfogadását, ezért néhány évvel később Erica ismét harcba szállt. 2022 decemberében a michigani szenátus bár elfogadta a törvényjavaslatot, a képviselőházon ezúttal sem ment keresztül. Az édesanya azonban kitart a célja mellett: „A Wyatt-törvény javaslatait a következő hetekben harmadszor is be fogjuk nyújtani. Nem adom fel, amíg ez át nem megy. Minden alkalommal, amikor valaki azt mondja, ’nem’ vagy ’ezt soha nem fogod elérni’, az csak arra ösztönöz, hogy még keményebben nyomuljak” – állt ki az ügye mellett magabiztosan Erica.
„Meg kell szakítanunk a bántalmazás körforgását, mielőtt az országunkat is megtörné” – tette hozzá. Erica helyében senki sem szeretné találni magát. Mégis, az esete bárkivel megtörténhet.
„Egyedülálló anyának lenni egy speciális szükségletű gyermekkel nem könnyű. A volt férjem, Wyatt apja nem láthatja őt, és semmit sem tett azért, hogy visszakerüljön az életébe. A gondolat, amivel a legjobban küzdök, az, hogy ’milyen lenne ma Wyatt, ha nem rázzák meg?’. De igyekszem nem így gondolkodni. Annyira áldott vagyok, hogy Wyatt még él! Ezt soha nem veszem természetesnek” – állítja Erica.
Az édesanya most mindent elkövet, hogy Wyatt bántalmazóját a börtönben tartsa. Rachelt 33 hónaptól 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Erica pedig minden egyes alkalommal elmegy, és vallomást tesz a feltételes szabadlábra helyezési bizottság előtt, hogy igazságot szolgáltasson.
„Az olyan bántalmazók, mint Rachel Edwards, ’életfogytiglant’ adhatnak egy gyermeknek, de ők maguk nem kapnak életfogytiglant. Ezért elengedhetetlen, hogy ha már nem tudjuk rács mögött tartani őket, legalább tudjuk, kik ők, hogy távol tudjuk tartani tőlük a gyermekeinket” – érvelt Erica.