Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!

Bay Éva televíziós bemondó, műsorvezető, és Marczali László operatőr, rendező, párbajtőr bajnok, 38 éve alkotnak egy párt, és 36 éve, 1985-ben házasodtak össze, a kapcsolatuk pedig azóta is mesébe illő, még mindig ugyanúgy szeretik egymást.

A házaspár a napokban a TV2 Mokka című műsorának mesélt megismerkedésükről és közös életükről, még meghitt családi fotókat is mutattak, és bemutatták a legújabb családtagot, Zsófit is, harmadik kutyájukat, akit nemrég fogadtak örökbe egy állatmenhelyről.

Éva és László 1983-ban ismerkedtek meg egymással, de az első randevújuk után még úgy tűnt, a kapcsolatuknak nem lesz nagy jövője. „Kirúgott.” – emlékszik vissza Marczali László, aki annyira szeretett volna tetszeni az ismert bemondónőnek, hogy a túlzott önfényezéssel majdnem sikerült elijesztenie Bay Évát, aki a második randevút azzal az ürüggyel mondta le, hogy vásárolni megy a barátnőivel.

Ezután 6 hónapig nem találkoztak, akkor azonban egy munkamegbeszélés ismét összehozta őket, éppen László születésnapján, és ezúttal nagyon gyorsan egymásra találtak, gyakorlatilag még aznap össze is költöztek, és azóta is boldog kapcsolatban élnek.

1985-ben házasodtak össze, de az esküvőjük nem volt nagyszabású rendezvény, még esküvői videó sem készült, éppen csak néhány kép a mindössze 10 perces szertartásról, amire az V. kerületi tanácsnál került sor az ebédszünetükben, hiszen mindketten forgattak.

A házaspárnak egy közös gyereke született, László, de Tamás, aki Marczali László első házasságából született, szintén sok időt töltött a családdal, és Éva őt is saját fiaként szerette.

Marczali László arról is mesélt, hogy leginkább kisebb konfliktusaik vannak, különösen amióta egyre több időt töltenek mindketten otthon.

„Mindig mondom, hogy miközben körülöttünk rengeteg baj van, az a legnagyobb baj, hogy hova tettem a sót éppen.” – mondta Marczali László, aki szerint Bay Évát ez az apróság bosszantja a leginkább, de ettől eltekintve nincsenek nagyobb problémák a kapcsolatukban, és továbbra is boldog házasságban élnek.