Két és fél hónapja, hogy Hadas Kriszta riporter, szerkesztő és műsorvezető tragikus hirtelenséggel elhunyt, 53 éves korában. A családja azóta mély gyászban van, és megpróbálja feldolgozni a felfoghatatlan veszteséget. Az újságíró férje, Balassa János nemrég szívszorító vallomást tett ezzel kapcsolatban.
Hadas Kriszta halála az egész országot megrázta, hiszen senki nem számított rá – a népszerű riporter tele volt életerővel, energiával még közvetlenül a halála előtti napokban is. Balassa János akkor megható üzenettel búcsúzott feleségétől a Facebookon egy régi közös fotó kíséretében – írja a Blikk.
„Furcsa dolog ez is, a meglátás. Amikor az ember meglát valakit. Amikor először látja meg azt, aki abban a pillanatban még idegen egészen. Furcsa dolog ez. Annyi embert lát az ember. De egészen más meglátni valakit, aki nélkül pár hét múlva már nem leszünk elképzelhetőek, és nem leszünk azok pár hónap, pár év, pár évtized elteltével sem, olyan embert meglátni először, akivel aztán végigcsináljuk az egészet, amikor még nem lehetett tudni, de lehet, hogy egy kicsit igen, hogy abban a meglátásban már benne volt minden, ami aztán elkövetkezett.” (Bächer Iván – Haláltánc) Kedvenc íród, kedvenc idézeted. Várj meg kérlek – írta akkor.
Most úgy fogalmazott, hogy a némaság az, ami a leginkább kifejezi a család gyászát.
„Én csak némán tudok gyászolni. A lányunkkal, Sárival, a kamasz fiunkkal, Zsigával, Kriszta édesanyjával és az unokánkkal összekapaszkodva megpróbáljuk túlélni a túlélhetetlent” – mondta a Best magazinnak, hozzátéve, hogy a veszteség talán a fiuk és az unokájuk számára a legkegyetlenebb, akiknek egy édesanya és egy nagymama nélkül kell felnőniük.
„Amikor egy kamasz gyerek elveszti az anyját, egy férj elveszíti a feleségét, és egyedül marad ezzel a kamasz gyerekkel, amikor a felnőtt lánya és annak gyermeke, az unoka elveszti a család motorját, a szívét, az feldolgozhatatlan. A gyászunk mindent betakar, eltakar, mindannyiunkat elnémít.”
„Felfoghatatlan, hogy Kriszta nem lehet ott a fiunk ballagásán, a későbbi diplomaosztóján, és nem láthatja felnőni a másik szeme fényét, az unokánkat. Mi marad meg Rózának a nagymamájáról? Milyen emlékei lesznek róla? Alighanem semmi. Csupán egy kép a falon egy göndör, vörös nagymamáról és a rengeteg családi történet.”
