Amikor 15 éves voltam, egy nagyon fontos ember az életemből odajött hozzám, és megkérdezte: ki a legnagyobb hős az életedben? Akkor még nem tudtam, hogy mit is válaszoljak erre a kérdésre. Ezt mondtam hirtelen: nem tudom, gondolkodnom kell. Adj néhány hetet, és megmondom.
Két hét múlva megint odajött hozzám, és megkérdezte: ki a legnagyobb hős az életedben?
Ekkor ezt válaszoltam: én vagyok a saját magam hőse. Az az én, aki tíz év múlva leszek.
Telt az idő, én lassan 25 éves lettem, és az illető megint, kitartóan feltette nekem a bűvös kérdést. “Na, te vagy a hős?”
“Nem, közel sem állok hozzá. Nem lettem hős” – válaszoltam.
“Miért?” – kérdezte ő.
“Mert 35 éves koromban leszek hőssé csak” – mondtam én.
Rájöttem, hogy mindegy hány éves vagyok, az én hősöm mindig tíz évnyi távolságra van tőlem, és sosem az, aki éppen vagyok. Soha nem érem utol őt. És ez rendben is van így, mivel mindig van valaki előttem, aki példakép számomra. Így folyamatosan fejlődök, hogy az lehessek, aki tíz múlva a hősöm lesz.
Mindegy, hogy éppen hol tartasz az életben, mik a vágyaid, mennyire teljesültek a vágyaid, nem szabad feladni soha. És még azt mondom, hogy minden rendben van, minden rendben van.
Matthew McConaughey ezt a beszédét a 2014-ben az Oscar-díj átvétele után mondta el, melyet a “Dallas Buyers Club” (Mielőtt meghaltam) film főszerepéért kapott.
