KezdőlapBulvárTóth Gabi komoly elhatározásra jutott: "Szeretnék leérettségizni"

Tóth Gabi komoly elhatározásra jutott: “Szeretnék leérettségizni”

-

A Megasztár és az utána következő időszak miatt nem jutott ideje az érettségire.

A Nők Lapja Anyák Napi különkiadásának címlapján szerepel Tóth Gabi énekesnő, ahol kislányával együtt mosolyog az olvasókra. Az énekesnő tavaly párjával úgy döntött, hogy többé nem mutatják meg kislányukat, Hannarózát a közösségi felületeiken és a médiában, de most kivételt tettek.

Az énekesnő interjút is adott a lapnak, ahol elmondta, tervei között szerepel az érettségi letétele, mert a Megasztár után a karrierjére koncentrált, és nem volt ideje a tanulmányaira figyelnie. Tóth Gabi azt is elmondta, fiatalon a hitét is elhagyta, hogy megfeleljen az emberek elvárásainak.

“Elvitt a showbiznisz és nem is érzékeltem. Munka, karrier, felszínesség, hírnév. Tizenhat évesen pottyantam bele a Megasztár után. Nem volt tanácsadóm, aki elmondja, hogy kell kommunikálni, felépíteni magam. Ösztönösen cselekedtem. Eleinte gúnyolták az értékrendem, a tájszólásom, a vidékiességem, az iskolázatlanságom. Hívőként maradinak, konzervatívnak tartottak. És én meg akartam felelni az itteni köröknek, eldobtam a józanságom, a hitem. Szeretnék leérettségizni, aztán népzenét, néprajzot tanulni, pótolni mindent, ami kimaradt.” – mondta Tóth Gabi.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet